Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az 1985-ös UEFA-csapat előtt tiszteleg első csapatunk 2022/2023-as hazai meze.

Már csak egy hét van hátra a szezon első tétmérkőzéséig, amelyen az azeri Gabala SC csapatát fogadjuk (a jegyinformációkat itt olvashatod). Csapatunk az idény első mérkőzésén már új hazai mezünkben lép majd pályára - az új szerelés kialakításánál az 1985-ben UEFA-Kupa döntőt játszó csapat meze előtti tisztelgés vezérelt minket.

Az Országalmánál válogatott játékosunk, Nego Loic állt modellt a kameráknál, de 21-én természetesen már az egész csapat az új mezt viseli majd, sőt a Gabala elleni hazai mérkőzés napján 10:00 órától, te is megvásárolhatod a teljes garnitúrát (a felnőtt méretek 24 990 forintba, a gyermek méretek 20 990 forintba kerülnek majd) személyesen a VidiShopban, vagy online, a vidishop.hu-n!

Frissítés: Már elérhetőek a mezek, a felnőtt méretek itt, a gyermek méretek pedig ide kattintva.
Fiola Attila: "A második 45 perc alapján megérdemelten nyertünk ilyen különbséggel is"
2022. Július 22.
Csapatkapitányunk értékelte a Gabala SC elleni párharc első mérkőzését.
Kenan Kodro: "Az eredmény nem feltétlenül tükrözi azt, hogy mennyire nehéz meccset játszottunk"
2022. Július 21.
Két gólt szerző támadónk értékelte a Gabala SC elleni 4-1-es győzelmünket.
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC-Gabala SC mérkőzést
2022. Július 21.
Michael Boris és Elmar Bakhshiyev nyilatkozott a lefújás után a sajtó képviselőinek.
Háromgólos győzelemmel nyitottuk a szezont a MOL Aréna Sóstóban!
2022. Július 21.
Kodro duplázott, Rus gólt fejelt, Zivzivadze is eredményes volt, Dárdai pedig két gólpasszt is kiosztott a Gabala SC elleni 4-1-re megnyert mérkőzésen. Folytatás egy hét múlva!
Jegyinformációk az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének hazai mérkőzésére
2022. Július 21.
A névre szóló jegyértékesítés június 22-én, szerdán délelőtt 10 órakor indul. Az előző szezon bérletesei július 10-ig korábbi helyükre is megválthatják a belépőjegyüket.
Michael Boris: "Felkészültünk a szezon első tétmérkőzésére"
2022. Július 21.
Csapatunk csütörtökön 19 órától fogadja a Gabalát az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének odavágóján.



















