Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Rutinos, fehérvári kötődésű szakember ül le második csapatunk kispadjára.

Csütörtöktől Györök Tamás irányítja a Vidi II szakmai munkáját! A móri születésű, 43 esztendős szakember a Vidiben lett profi labdarúgó, az NB I-ben 1996 novemberében a ZTE ellen mutatkozott be, 1996 és 1999, valamint 2003 és 2006 között összesen 67 élvonalbeli meccsen négy gólt szerzett piros-kékben, 2006-ban Magyar Kupát nyert csapatunkkal.
(Györök Tamás győztes gólja 2005-ben az Üllői úton)
Játékos-pályafutását követően edzősködni kezdett, dolgozott többek között az UTE utánpótlásában, a felnőttek között pedig az NB I-es Gyirmót, ZTE és Honvéd stábjának is tagja volt.
Györök Tamásnak sok sikert kívánunk ismét piros-kékben!
NB III-as csapatunkkal kapcsolatos hír még az is, hogy csütörtökön az MLSZ elkészítette az NB III-as csoportbeosztásokat. A Vidi II a korábbi évekhez hasonlóan ismét az NB III Nyugati csoportjában fog szerepelni.
2022/2023-as szezon, NB III Nyugati csoport
Balatonfüredi FC
Bicskei TC
Budaörs SC
Csornai SE
Érdi VSE
ETO Akadémia
FC Nagykanizsa
MOL Fehérvár FC II
Gyirmót FC Győr II
Kaposvári Rákóczi FC
Kelen SC
Komárom VSE
Mór VSE
Puskás Akadémia FC II
Teskánd KSE
Tatabányai SC
III. Kerületi TVE
VLS Veszprém
ZTE FC II
Zsámbéki SK

Idén januárban is játszottunk edzőmeccset a horvát csapat ellen, akkor 1-0-ás vereséget szenvedtünk. A szombati lesz egyébként a tizedik egymás elleni felkészülési mérkőzésünk.

Ajándéküzletünk hétfőn, szerdán és pénteken várja szurkolóinkat!

Fiatal balhátvédünkkel beszélgettek a Sóstói Stadionban táborozó gyerekek csütörtök koradélután.

Sportigazgatónk felajánlotta a lemondását, amelyet klubunk vezetése elfogadott. Zoran Kuntics és Györök Tamás is távozik.

Délelőtt a videóelemzők és az utánpótlás-vezetők, délután pedig az NB III-as csapatunk vezetőedzője, Györök Tamás tartott előadást.

A Vidi II új vezetőedzőjével, Györök Tamással beszélgettünk a váratlanul jött lehetőségről és az NB III-as csapat célkitűzéseiről.