Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
NB III-as csapatunk remekül játszott a szerda délutáni bajnokin és megérdemelten tartotta itthon a 3 bajnoki pontot.

Szerda délután a PEAC együttese látogatott Székesfehérvárra az NB III-as bajnokság ötödik fordulójában. Az NB I-es keretből ezúttal Gergely Roland mellett Pető Milán játékára számíthatott Imrik László vezetőedző.
A mérkőzés első 20 perce eseménytelenül, helyzet nélkül telt el, az első lehetőségünk a 22. percben adódott és rögtön gólra is váltottuk: Molnár adott remek labdát Ambachnak, aki Csepregit hozta játékba, fiatal szélsőnk pedig higgadtan értékesítette a helyzetet (1-0). Három perccel később Pető is bevette a pécsiek kapuját, majd a 36. percben ismét Csepregi volt eredményes, Molnár parádés passza után bombázott 13 méterről a léc alá (3-0). A félidő vége előtt még Pető tornáztatta meg a vendégek kapusát, 18 méteres lövését a léc alól tornázta ki Paceka.
A második félidő elején a korábban a Vidiben is futballozó Takács Martin veszélyeztetett 22 méterről szabadrúgásból, Gergely azonban szépen védett. Az 53. percben Pető Milánt iramodott meg, majd két szép csel után próbált betörni a 16-oson belülre, azonban Bozóki utolsó emberként 17 méterre a kaputól lerántotta középpályásunkat, egyből villant is a piros lap. A szabadrúgást a sértett lőtte alig kapu fölé. Az 59. percben Csepregi 11 méteres lövését védte Paceka, három perccel később pedig büntetőt harcolt ki Csepregi Barnabás, aki oda is állt a labda mögé, a pécsi kapus azonban megérezte az irányt és sikerült hárítania. A 74. percben Csepregi ugratta ki a másfél perce csereként pályára lépő Cserkuti-Németh Olivért, fiatal csatárunk pedig 10 méterről okosan helyezett az elvetődő kapus mellett a kapuba, beállítva ezzel a 4-0-ás végeredményt.
A Vidi II vasárnap délelőtt az MTK II otthonában lép pályára.

A Fehérvár FC hivatalos közleménye.

1-0-ra nyert az ESMTK

15:00 órakor lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.

Csapatunk ESMTK elleni idegenbeli MOL Magyar Kupa-mérkőzése szombaton 15 órakor kezdődik.

2-1-re nyertek a vendégek Sóstón.

Klubunk megvásárolta a 25 esztendős balhátvéd játékjogát a ZTE FC-től.