Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Michael Boris és Nebojsa Vignjevic nyilatkozott a lefújás után az újságíróknak.

Michael Boris:
"Az volt a célunk, hogy aktívak legyünk, mi irányítsuk a találkozót, mindenképp mi akartuk megszerezni az első gólt. A második találatot is nagyon jókor szereztük, közvetlenül a szünet előtt. Az első félidőben még Bőle, Zsótér és Lukic is a padon volt, de számítottunk rá, hogy valamire készülnek. Miután beállt, Lukic folyamatosan nagyon elől volt, és többször kialakult egy az egy elleni szituáció, ezért változtattunk és Palkót hátrébb vontuk. A védelmünk is nagyon jól teljesített Sabanov, Stopi és Adrián is jó teljesítményt nyújtottak és Daninak is fontos védései voltak. Funsho és Ivan jól szálltak be a meccsbe, elégedett vagyok, hiszen elértük a célunkat, megszereztük a három pontot. Figyeljük, hogy mi történik még a bajnokságban, és készülünk az Újpest elleni találkozóra."

Nebojsa Vignjevic:
"Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a Vidinek a győzelemhez! Azt gondolom, hogy jól kezdtünk, voltak lehetőségeink. Abban reménykedtünk, hogy mi szerezzük az első gólt, ez sajnos nem így történt. Miután a Fehérvár megszerezte a vezetést, jól néztünk ki, egy csapatként küzdöttünk, de kijött a minőségbeli különbség, talán balszerencsések is voltunk. A második gól után aztán még nehezebb helyzetbe kerültünk, sajnos nem tudtunk visszajönni a meccsbe. A második félidőben is próbálkoztunk, de egy ilyen csapat ellen nem lehet ennyi lehetőséget kihagyni. Vannak dolgok, amivel elégedett vagyok, főleg az első félidőben, de sajnos veszítettünk és ez a lényeg."
A teljes sajtótájékoztató megtekinthető ide kattintva.
InStat: Rúben Pinto a forduló álomcsapatában
2022. Május 06.
A hétközi forduló húsz legjobb egyéni teljesítményét játékosa közé a Honvédot legyőző csapatunkból Kodro és Dárdai került be.
Dárdai Palkó: "Megérdemelt győzelmet arattunk"
2022. Május 03.
A Honvéd elleni győztes mérkőzésen a vezetést megszerző játékosunk kiemelte, a hátralevő két bajnokiból is ki kell hoznunk a maximumot.
Újabb fontos győzelem: 2-0-ra győztük le a Budapest Honvédot!
2022. Május 03.
Dárdai Palkó és Kenan Kodro góljai három pontot értek a kispestiek ellen.
Michael Boris: "A Honvéd bizonyította, hogy veszélyes ellenfél mindenki számára"
2022. Május 03.
Csapatunk Budapest Honvéd elleni bajnoki mérkőzése kedden 18:30-kor kezdődik a MOL Aréna Sóstóban.
Nebojsa Vignjevic: "Remélem, jól teljesítünk majd és eredményesen térünk haza"
ELLEN-ÉRV @ 2022. Május 03.
A Honvéd vezetőedzője bízik benne, hogy jó meccset játszanak majd egy erős csapat otthonában.
Berke Balázs vezeti a Honvéd elleni bajnokinkat
2022. Május 02.
A 38 esztendős spori a 133. NB I-es mérkőzését fújja majd játékvezetőként kedd este a MOL Aréna Sóstóban.



















