Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk gyirmóti bajnoki mérkőzése szombaton 17:30-kor kezdődik.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/29266_eZatgljTF4.jpg)
"Arra a játékra kell építenünk szombaton, amit a Ferencváros ellen nyújtottunk. A Gyirmót jól szerepel a téli szünetet követően, pontot szereztek az FTC és az MTK ellen, Pakson és az Újpest ellen pedig nyertek, sok pontot gyűjtöttek az elmúlt hetekben, ha pedig a tabellára pillantunk, nem kérdés, hogy nagyon fontos meccs vár ránk. A legfontosabb, hogy gólokat szerezzünk, ez az elmúlt két találkozón nem sikerült, így a héten az volt a legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk ehhez a kulcsot. Ehhez egyrészt az edzéseken végeztünk gyakorlatokat, másrészt azt hangsúlyozzuk a játékosoknak, hogy alakítsunk ki minél több helyzetet, hiszen ezáltal nő az esély a gólszerzésre. A helyzeteink a Fradi ellen is megvoltak, mi hatszor, ők hétszer találták el a kaput, míg a Zalaegerszeg ellen ez a szám csak egy, Győrben kettő volt. A Gyirmót kompakt csapat, Varga Barnabás pedig sok veszélyt jelent az ellenfél kapujára, így hátul is oda kell figyelnünk. Ők arra fognak törekedni, hogy közelebb kerüljenek hozzánk a tabellán, de ezt nem szabad engednünk, tudjuk, hogy nagyon fontos meccs jön, nyernünk kell, ezt követően a válogatott szünetben pedig több időnk lesz tovább fejlődni" - nyilatkozta a Gyirmót elleni bajnoki mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Michael Boris.
![](_files/news/small/29289_QGWzhXMpyH.jpg)
Nikolics Nemanja, Rus Adrián és Stopira került be a forduló húsz legjobb teljesítményt nyújtó játékosa közé.
![](_files/news/small/29281_LPrmNohvGZ.jpg)
Hátvédünk 300. NB I-es bajnokiját játszotta a Gyirmót ellen 2-0-ra megnyert mérkőzésen.
![](_files/news/small/29280_aeGLlru39i.jpg)
Michael Boris és Csertői Aurél nyilatkozott a találkozó lefújása után.
![](_files/news/small/29279_V0SMQb4jId.jpg)
Nikolics Nemanja megdöntötte Szabó József rekordját, majd rúgott még egy gyönyörű gólt, így 2-0-ra nyertünk a győriek otthonában.
![](_files/news/small/29267_DERfxe1csY.jpg)
A Gyirmót vezetőedzője szerint főként a helyzetkihasználásban kell javulnia csapatának.
![](_files/news/small/29278_PJxyhfLV4B.jpg)
A 38 éves sporttárs a szezonban negyedjére vezet csapatunknak bajnokit.