Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A román és a zöld-foki szigeteki nemzeti csapatban is számítanak játékosainkra.
Ahogyan arról a napokban beszámoltunk, Fiola Attila és Nego Loic a magyar felnőtt, Szendrei Norbert pedig az U21-es válogatottba kapott meghívót. Szokás szerint külföldről is érkezett kikérő a MOL Aréna Sóstóba, ezúttal a román és a zöld-foki szigeteki nemzeti csapat küldött meghívót Rus Adriánnak és Stopirának.
Az afrikai válogatott három barátságos mérkőzést is játszik az nemzetközi szünetben (Guadeloupe, Liechtenstein és San Marinó ellen), Románia pedig március 29-én Izrael ellen lép pályára.
Rus Adrián és Stopira mellett a kölcsönben az Újpest FC-t erősítő Budu Zivzivadze is meghívót kapott a georgiai (grúz) válogatott szövetségi kapitányától, Willy Sagnoltól. A jó formában lévő támadó Bosznia-Hercegovina és Albánia ellen léphet pályára.
Március második felében valamennyi felnőtt válogatott játékosunkra tétmérkőzések várnak, míg Christensenék két felkészülési meccset játszanak a nyári U21-es Eb-re készülve.
A georgiai válogatott támadó a német másodosztályba igazol.
Vasárnap az NB III-as mérkőzésen sérült meg a csatár, aki csütörtökön egy kisebb műtéti beavatkozáson is átesett.
Rutinos védőnket arra kértük meg, hogy elevenítse fel nekünk azt, hogyan élte meg a tavaly februári, FTC elleni idegenbeli kupamérkőzést.
Budu Zivzivadze kikerült az első csapat keretéből.
Georgiai támadónk nehéz meccsre számít a Puskás Akadémia ellen, csatárként pedig mindig az jár a fejében, hogy gólokat szerezzen.