hu en
2022. Március 12. 14:45  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Dénes Csanád Vilmos: "Remélem, sikerül jó eredményt elérnünk a Kelen SC ellen"

A Vidi II fiatal futballistája a csapat szerepléséről és az U18-as válogatottról is beszélt honlapunknak.

Dénes Csanád Vilmos 2004. november 17-én született Budapesten. A labdarúgással óvodás korában Tatabányán ismerkedett meg, később a Fejér megyei Szár utánpótlásában nevelkedett. 12 éves korában Felcsútra igazolt, 14 évesen pedig másfél évre Spanyolországba került, ahol Marcelo futballakadémiáján fejlődhetett tovább. Hazaérkezése után ismét Felcsúton futballozott, ezt követően 2019-2021 között Csákváron szerepelt, ahol egy Paks elleni kupameccsen a felnőttek közt is bemutatkozott. A Vidi II-be 2021 nyarán igazolt, eddig összesen 21 NB III-as bajnokin lépett pályára, ezeken 1 gólt szerzett. Mielőtt a Vidibe igazolt, sosem szerepelt az utánpótlás-válogatottakban, tavaly ősz óta azonban rendszeres meghívót kap a korosztályos nemzeti együttesbe, legutóbb március elején Georgia (Grúzia) ellen lépett pályára az U18-as válogatottban.

"Természetesen nagyon meglepett, amikor először behívtak az utánpótlás-válogatottba, hiszen korábban egyik korosztályban sem számoltak velem. Persze láttam azt, hogy innen a Vidi II-ből sok velem egykorú játékos kap meghívót, de nem számítottam arra, hogy egyszer majd az én nevem is szerepelni fog egy válogatott meghívón. Úgy érzem, sokat fejlődtem amióta a Vidibe igazoltam, 16-17 évesen rendszeresen a felnőttek közt szerepelhetek, ez a későbbiekben biztos, hogy előnyömre válik. Főleg fizikálisan sokat kell még erősödnöm, de abban is fejlődnöm kell még, hogy mérkőzéseken sokkal gyorsabban hozzak jó döntéseket. Sajnos a legutóbbi fordulóban beleszaladtunk egy súlyos, 6-2-es vereségbe, ami után - teljesen megérdemelten - kaptunk egy kis fejmosást a szakmai stábtól. Rendszeresen videózunk, Szalai Tamás vezetőedző mindig megmutatja, ki, mikor és hol hibázott, adott esetben mi lett volna a jó döntés, ezekből sokat tudunk tanulni. Vasárnap a Kelen SC ellen rangadót játszunk hazai pályán, úgy érzem, sikerült átlendülnünk a múlt heti vereségen, nagyon remélem, hogy ez az eredményen is meglátszódik majd" - nyilatkozta honlapunknak Dénes Csanád Vilmos.

CÍMKÉK
Dénes Csanád Vilmos 2021-2022 NB III Nyugati csoport MOL Fehérvár FC II - Kelen SC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek