hu en
2022. Március 06. 17:15  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Nem szereztünk pontot Zalaegerszegen

Huszti András és Koszta Márk góljaival nyertek a hazaiak.

Az OTP Bank Liga 23. fordulójában Zalaegerszegen léptünk pályára, a mérkőzés vasárnap 15:15 órakor kezdődött. Michael Boris a következő kezdőcsapatot küldte a ZTE Arénában a pályára: Kovács D. - Bese, Rus, Fiola, Heister - Dárdai, Alef, Zulj - Funsho, Kodro, Petrjak. A hazaiaknál ott volt a kezdőben a tízgólos Koszta Márk. Kölcsönjátékosunk, Zsóri Dániel, valamint a Vidi 2018-as bajnoka, Mocsi Attila pedig a kispadon kezdte a mérkőzést.

Az első nagyobb lehetőség az említett Koszta Márk nevéhez fűződött a 8. percben, aki az ötös vonaláról fejelte kapu fölé Bedi baloldali beadását. Két perccel később Petrjak baloldali centerezését ölelte magához Demjén, majd Halilovic távoli lövése kerülte el a kapunkat. A 12. percben megszerezték a vezetést a hazaiak - egy nagy bedobás Huszti elé került, aki higgadtan kilőtte a rövid alsót (1-0).

A 21. percben szabadrúgáshoz jutottunk a ZTE kapujától 19 méterre. A pontrúgást Zulj vállalta, a lövés kellő erővel csapódott le, de sajnos néhány centivel a felső léc felett szállt el a labda. Fél órája tartott a mérkőzés, amikor Kodro került lövőhelyzetbe, de nem találta el igazán jól a labdát, nem kellett védenie Demjén Patriknak. Három perccel később Petrjak 17 méteres próbálkozása már veszélyesebb volt, de ukrán szélsőnk sem talált kaput. Az első félidő hosszabbításában Petrjak beadása tartott veszélyesen középre, de Demjén kivetődött a gólvonalról és a mezőnybe ütötte a labdát, így egygólos zalaegerszegi előnynél vonultak be a csapatok az öltözőbe.

Cserék nélkül folytatódott a találkozó a szünet után. Nagy lendülettel kezdtünk Kodronak fél perc sem kellett a gólszerzéshez, sajnos azonban a VAR les miatt érvénytelenítette a találatot - még a gólpassz előtt Funsho volt lesen. Az 59. percben a csapatkapitányi karszalagot viselő Fiola mentett nagyot egy baloldali hazai beadás után. A 62. percben Nikolics és Makarenko érkezett Petrjak és Alef helyére, bő tíz perccel később pedig Nego is pályára lépett, magyar válogatottunk Funshot váltotta.

74 perc játék után Huszti beadását Koszta fejelte kapu mellé, nem volt igazán veszélyes a próbálkozás, Kovács rajta volt a labdán. A 78. percben egy szöglet után Serafimov lőtt közvetlen közelről, éles szögből kapu fölé. A 80. percben Meshack esett el nagyon könnyen Heister mellett a tizenhatoson belül. Csonka játékvezető büntetőt ítélt, a VAR hosszú vizsgálat után megerősítette a döntést. A 11-est Koszta értékesítette (2-0). A gól után Hesitert Hangya, Dárdait Lednev váltotta. A találkozó végén Meshack lövését védte lábbal Kovács, majd hét percet hosszabbított Csonka Bence. Nagy energiákkal támadtunk, Nikolics közelről majdnem szépített, de végül két góllal nyert a ZTE.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek