Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A kedden induló árverés mellett minden, FTC elleni bajnoki mérkőzésre megvásárolt belépő árából 500 forint a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, rajtuk keresztül pedig a kárpátaljai menekülteket támogatja.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az FTC elleni bajnoki mérkőzés után (kezdés: március 13., 17:00 óra, jegyinformációkat ide kattintva olvashatsz) minden megvásárolt jegy árából 500 forintot továbbítunk a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, akik a kárpátaljai menekültek megsegítésére fordítják majd az összeget. Emellett pedig az első csapat által összegyűjtött adományokat is eljuttatjuk majd a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részére.
A fenti összegeket szeretnénk még kiegészíteni az alábbi licitekből befolyt összegekkel.
► Az első csapat által dedikált, 2021/2022-es első számú csapatmez (S-es méret), kezdőlicit: 50 000 forint (ide kattintva licitálhatsz)
► Az első csapat által dedikált 2021/2022-es adidas replika meccslabda, kezdőlicit: 50 000 forint
(ide kattintva licitálhatsz)
A licitlépcső mindkét terméknél 20 000 forint, az árverés március 1-én, 16:00 órakor kezdődik és március 8-án, 16:00 óráig tart.
Amennyiben szurkolóink közvetlenül is szeretnének segíteni, úgy az alábbiak szerint tehetik ezt meg:
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat bekapcsolódik a kárpátaljai területekre érkező menekülő emberek ellátásába, a beregszászi járásban működő Máltai Szeretetszolgálaton keresztül támogatást nyújt a településekre érkező családoknak. Ehhez párhuzamosan a Szeretetszolgálat kelet-magyarországi ellátó intézményei és karitatív csoportjai felkészülnek a Magyarországra érkező, menekülő családok szükség szerinti fogadására, támogatására.
A Máltai Szeretetszolgálat a korábbi humanitárius vészhelyzetekben kialakított eljárásárendje szerint fokozott figyelmet fordít a gyermekek, az idősek, a betegek és a fogyatékos emberek támogatására, mivel az otthonukat elhagyni kényszerülő emberek támogatásáról rendelkező általános intézkedések rendszerint nem térnek ki a sérülékenyebb csoportok szükségleteire. A máltai szervezet kifejezetten a speciális igényű menekültek megsegítésére is készül.
A Máltai Szeretetszolgálat az Ukrajnában kialakult válsághelyzetre tekintettel meghirdetett humanitárius akcióinak támogatására gyűjtést indít, aki segíteni szeretne, a karitatív szervezet számlaszámán, vagy az adomanyozz.hu oldalon indított online átutalással, vagy a 1350-es adományvonalon hívásonként 250 forinttal segíthet.

Szombaton 20:15-kor fogadjuk az angyalföldieket az OTP Bank Liga 22. fordulójában.

Kapunyitás 19:15-kor. A pénztárak 17:15-kor nyitnak és a meccs napján is elővételes áron lehet belépőt vásárolni.

U17-es csapatunk három nap alatt két bajnokit játszott, ezeken pedig 6 pontot szerzett. Nyert az U19-es együttesünk is.

A másodosztályban két kapott gól nélküli győzelmet hozó meccset játszottak végig a Vidi-kölcsönjátékosok.

Február 27. és március 5. között között 12 korábbi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született.

NB III-as csapatunk rengeteg helyzetet alakított ki az ETO Akadémia ellen, azonban a hajrában a hazaiak szerezték meg a vezetést, de Balogh Máté 3 perccel a pályára lépését követően kiegyenlített.