Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Klubunk örökös tiszteletbeli elnöke 2018-ban hunyt el.
1934. január 7-én született, így pénteken ünnepelné 88. születésnapját Kovács Ferenc.
Klubunk örökös tiszteletbeli elnöke játékosként 1954-ben mutatkozott be az élvonalban, az MTK-val magyar bajnok, KEK-döntős és kétszeres KK-győztes lett, a római olimpián bronzérmet nyert. Visszavonulását követően azonnal edzősködésbe fogott, előbb az MTK serdülő-, majd tartalékcsapatánál. Trénerként éppen akkor került először az élvonalba, amikor a Vidi is: 1968-ban ugyanis megkapta a fővárosi kék-fehérek első csapatának kispadját.
Két szezon után a szintén NB I-es Egerhez szerződött, ahonnan 1972-ben Fehérvárra vezetett az útja. A következő évtizedekben három időszakban is irányította klubunkat és korábban elképzelhetetlen sikerekre vezette a csapatot.
1973-ban léphettünk ki először a nemzetközi kupaporondra, 1976-ban pedig ellentmondásos körülmények között maradtunk le az aranyéremről a Ferencvárossal szemben, majd az UEFA Kupában a Fenerbahcét és az Innsbruckot is kiejtettük.
1977 nyarán - akkor már fél éve Baróti Lajos segítője volt a válogatottnál - állt fel a Vidi kispadjáról és a Vasashoz távozott, ahonnan egy évet követően úgy jött el, hogy Baróti megüresedett szövetségi kapitányi székét foglalta el.
7 meccsen ült a válogatott kispadján, majd féléves kihagyást követően az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzője lett, valamint a Debrecen NB I-es együttesének vezetőedzője. Utóbbi tisztjét 1983-ig töltötte be, amikor is visszatért a Vidihez.
Csapatunkból egy szezon alatt kiesőjelöltből bronzérmest, Szabó Józsefből gólkirályt faragott, 1984-85-ben pedig az újabb bronz mellett az örökké emlékezetes menetelés végén UEFA Kupa-ezüstérmet gyűjtött.
2014-ben hosszabban emlékezett vissza honlapunknak az UEFA-Kupa-menetelésről:
Egy évvel később Spanyolországba, a Las Palmashoz távozott, de 1987-ben harmadjára is visszatért egy idényre.
1988 után egy kis szünet, majd a Szeged kispadja jött, edzői karrierjét kétéves újpesti megbízatással zárta, a lila-fehérekkel kupagyőztes lett.
Mesteredzőnk 2008-ban tért vissza klubunk életébe, amikor tiszteletbeli elnökké avattuk. A harmadik bajnoki címünket még a helyszínen ünnepelte, de 2018. május 30-án váratlanul rosszul lett és tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetésén százak jelentek meg, hogy leróják tiszteletüket, az NB I zárófordulójában pedig minden pályán gyászszünetet tartottak az emlékére.
Feri bácsi, Isten nyugosztalja!
Brazil középpályásunk december végén is minden nap edzett, most pedig újra Fehérváron végzi rehabilitációját.
Új rovatunkban sok minden szóba kerül játékosainkkal, de az biztos, hogy ezúttal nem a labdarúgás lesz a központi téma.
NB III-as együttesünk hét felkészülési mérkőzést játszik a következő hetekben.
Négy felkészülési mérkőzést játszik csapatunk a közel kéthetes horvátországi edzőtábor alatt.
A MOL Aréna Sóstó előtti területen áll majd a Vidi legendás vezetőedzőjének emlékműve.
Ferenczi Attila legendás vezetőedzőnk, Kovács Ferenc edzésmódszeréről szóló könyvét mutatta be Székesfehérváron Szabó József társaságában.