Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Pozitív PCR-tesztek miatt a spanyolországi edzőtábor lemondása mellett döntött klubunk.
A tervek szerint január 11. és 22. között a spanyolországi Marbellán edzőtáborozott volna első csapatunk. A héten elvégzett PCR-teszt több játékosunknál és stábtagunknál pozitív eredményt mutatott, így klubunk mindenki egészségét szem előtt tartva az edzőtábor lemondása mellett döntött és egyelőre Sóstón készül tovább a tavaszi idényre.
“Ismét egy komplikált helyzet állt elő, ahogyan a szezon során már többször is. Hosszas egyeztetések után végül úgy döntöttünk, hogy a teszteredmények ismeretében nem utazunk el Spanyolországba. A szakmai stáb és a csapat minden támogatást megkap ahhoz, hogy itthon is megfelelő körülmények között készülhessen tovább a tavaszi idényre” - mondta sportigazgatónk, Sallói István.
Új rovatunkban sok minden szóba kerül játékosainkkal, de az biztos, hogy ezúttal nem a labdarúgás lesz a központi téma.
NB III-as együttesünk hét felkészülési mérkőzést játszik a következő hetekben.
Négy felkészülési mérkőzést játszik csapatunk a közel kéthetes horvátországi edzőtábor alatt.
A 22 éves norvég bajnok, U21-es válogatott védekező középpályás hazája élvonalából, a Valerenga csapatától érkezik Fehérvárra.
A héten Fehérváron készül a csapat, vasárnap pedig a horvátországi Novigradba utazik edzőtáborba az együttes.
Január 2. és 8. között 22 korábbi és jelenlegi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született.