hu en
2021. December 21. 14:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
JÓTÉKONYSÁG
Több mint kétmillió forinttal segített klubunk és a csapat a fehérvári alapítványoknak

Csapatkapitányunk és helyettesei adták át az adományokat az utolsó bajnoki mérkőzés után.

A múlt hét folyamán összeültek első csapatunk játékosai az egyik edzés után, és megbeszélték, hogy karácsony közeledtével hogyan tudnának a legjobban segíteni azoknak, akik kevésbé szerencsés helyzetben várják az ünnepeket. A megbeszélés eredményéről csapatkapitányunk, Nikolics Nemanja számolt be, még az évzáró, Mezőkövesd elleni bajnoki előtt.

“Több alapítvány is szóba került, legszívesebben persze mindenkin segítenénk, ha erre lenne lehetőség, de végül úgy döntött az öltöző, hogy a klubbal szoros kapcsolatban álló fehérvári szervezetek számára gyűjtünk, hiszen az elmúlt években már kiderült, hogy jó helyre kerülnek az ajándékok és az adományok. Úgy gondolom, hogy egy profi labdarúgó felelőssége nem érhet ott véget, amikor lefújják az edzést vagy az aktuális meccset, hanem valamilyen szinten vissza kell adnunk a társadalomnak és segítenünk kell azoknak, akiknek erre szüksége van. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan csapat kapitánya lehetek, ahol ezzel mindenki azonosulni tud, külön köszönöm a klub vezetésének, hogy ők is hozzájárultak az öltöző és a stáb által gyűjtött összegekhez! ” - mondta Niko.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Székesfehérvári Támogató Szolgálata és a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ így összesen egy-egymillió forintot kapnak a csapattól és a klubtól, míg a Szegényeket Támogató Alapítvány negyedmillió forinthoz jut amellett, hogy az Adni Jó Kupát a helyszínhasználattal segíti a Vidi, nem elfelejtkezve természetesen a jótékonysági licitből az Adni Jó Kupa Baráti Kör által Hajdara Hédi gyógyulására juttatott összegről sem.

“Évről-évre támogatja a Vidi munkánkat, de számomra különösen jó érzés, hogy még a játékosoknak is eszébe jutott támogató szolgálatunk. Az intézmény éves működési költségeihez nagymértékben hozzájárul a klub és a csapat adománya. Köszönjük szépen a segítségüket, áldott ünnepeket kívánunk a labdarúgóknak, a stábnak, a klub dolgozóinak és nem utolsósorban természetesen szurkolóinak is!” - nyilatkozta Rehova Eszter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Székesfehérvári Támogató Szolgálatának intézményvezetője.

Akárcsak a Máltai Szeretetszolgálattal, a Gyermekvédelmi Alapítvánnyal is évekkel ezelőttre tekint vissza a klub és a játékosok kapcsolata.

“Évek óta szoros kapcsolatot ápolunk a Vidivel, eddig is sok támogatást kaptunk tőlük, köszönjük, hogy mind a klub, mind az első csapat játékosai és edzői gondoltak ránk. Sajnos a járványhelyzet miatt lakóink nem tudták személyes megmutatni otthonunk a játékosoknak, mint korábban, de bízunk benne, hogy hamarosan erre újra sor kerülhet és a gyerekek megmutathatják, hogy az adományokból milyen fejlesztések történtek az otthonban. Boldog karácsonyt és új évet kívánok a kollégák és a gyermekek nevében is minden Vidistának!" - mondta a Gyermekotthon részéről a segítséget átvevő Ánosi Péter, intézményvezető-helyettes.

A SZETA részéről pedig Szontaghné Kovács Erika vette át a csapat adományát.

"Csak ismételni tudom az Adni Jó Kupa sajtótájékoztatóján mondottakat, azaz köszönjük a klubnak, és most már az első csapat játékosainak, hogy a focitorna helyszínének biztosítása mellett így is hozzájárulnak ahhoz, hogy szebb legyen a fehérvári családok karácsonya. Szeretném megköszönni azt is a klubnak, hogy az év folyamán több támogatott család is a helyszínen szurkolhatott a Vidinek! Ezúton kívánok áldott ünnepeket a klub dolgozóinak, a játékosoknak és természetesen szurkolóinak is!” - zárta sorait a Szegényeket Támogató Alapítvány munkatársa, akitől azt is megtudtuk, elsősorban élelmiszervásárlásra fordítják majd az összeget. 

Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek