
Magyar válogatott védőnk minél több meglepetést szeretne szerezni a Nemzetek Ligája halálcsoportjában.
Csütörtökön, a svájci Nyonban kisorsolták a Nemzetek Ligája következő kiírásának csoportjait. Az immáron a legjobbak között szereplő magyar válogatott a 2021-es Európa-bajnokság döntőseivel, Olaszországgal és Angliával, valamint Németországgal került egy csoportba.
"Ha létezik halálcsoport, a miénk az. Egyik ellenfelünk erősebb, mint a másik, nehéz is lenne megmondani, melyik a legerősebb. Hosszasan lehetne sorolni, melyik válogatott milyen sikereket ért el, nemhogy a szűk, a bő keretét is zseniális futballisták alkotják, sőt aki nem fér be még a bő keretbe sem, az is klasszis. Az olaszoknak azért örülök, mert ellenük még nem játszottam felnőttszinten, az angolokkal és a németekkel viszont találkoztunk a közelmúltban, mondhatni, jól ismerjük őket. Ugyanaz a helyzet, mint az Európa-bajnokságon volt: iszonyú kemény meccsek várnak ránk. Egy célunk lehet ebben a sorozatban: minél több meglepetést szerezni! Ahogy elnéztem, a második és a harmadik kalapból is a legerősebb csapatot kaptuk, de fogjuk fel úgy, jó lesz ez! Az elmúlt időszakban többször is megmutattuk, hogy ha minden téren a maximumot hozzuk ki magunkból, a legmagasabb szinten jegyzett válogatottaknak is méltó ellenfelei tudunk lenni, arra kell törekednünk, hogy ez jövő júniusban és szeptemberben se legyen másként" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak csapatunk magyar válogatott védője, Fiola Attila.
Az első mérkőzését 2022. június 4-én 18 órától Anglia ellen, hazai pályán játssza a válogatott. A hat találkozóból négyet júniusban, kettőt pedig szeptemberben rendeznek.