hu en
2021. November 12. 15:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Zsóri Dániel: "Boldog vagyok, hogy eljött ez a pillanat"

Támadónk a márciusi súlyos sérülését követően hét és fél hónap után lépett újra pályára. 

"Márciusban az U21-es válogatott edzésén szenvedtem súlyos sérülést, azóta hét és fél hónap telt el és a Budafok elleni edzőmeccsen léphettem ismét pályára. Nagyon vártam ezt a pillanatot, rendkívül nehéz hónapok vannak mögöttem. Amikor elszenvedtem a sérülést, tisztában voltam azzal, hogy hosszú időbe telik majd a felépülésem, azonban átélni ezt a több mint fél évet, nem volt könnyű, főleg az első néhány hónap volt nagyon nehéz, amikor nem sok mindent csinálhattam. Aztán amikor elkezdtem a rehabilitációt itt a Vidinél, akkor az első időszakban vádlifájdalom nehezítette a munkámat, ezt követően viszont szerencsére már semmilyen komolyabb komplikáció nem hátráltatott. Boldog vagyok, hogy eljött ez a pillanat, hogy ismét pályára léphettem, de még sokat kell dolgoznom, hogy ismét száz százalékos állapotba kerüljek" - nyilatkozta honlapunknak a lefújást követően Zsóri Dániel. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek