hu en
2021. October 29. 22:00  -  molfehervarfc.hu   -   Photo: molfehervarfc.hu
TUDÓSÍTÁS
Petrjak és Kodro is betalált, győzelem a Paks ellen

Izgalmas mérkőzésen, sok helyzetet kialakítva 2-1-re nyertünk a zöld-fehérek ellen.

A 12 csapatos OTP Bank Liga első körének utolsó mérkőzésen, azaz a 11. fordulóban csapatunk a Paksi FC-t fogadta a MOL Aréna Sóstóban. Szabics Imre hármat változtatott az egy héttel ezelőtti kezdőcsapaton, péntek este így a Kovács D. - Nego, Rus, Stopira, Heister - Szendrei, Makarenko - Funsho, Dárdai, Petrjak - Kodro tizenegy kapott bizalmat az első perctől kezdve, az ellenfélnél Bognár György kezdőjében ott volt többek között a nyáron a Vidiből igazolt Tamás Olivér és a góllövőlistát holtversenyben vezető Ádám Martin is.

Írhatjuk, hogy kicsit óvatosan kezdtek a csapatok, azonban a 10. percben Nagy Gergely óriási védése kellett ahhoz, hogy ne szerezzük meg a vezetést - Petrjak bal oldali beadását 13 méterről Szendrei tette kapura, de a paksi hálóőr a helyén volt. A 16. percben azonban már tehetetlen volt Nagy, Dárdai passzolt a hosszún remekül érkező Petrjakhoz, ukrán szélsőnk pedig a léc alá vágta a labdát (1-0).

Három perccel később Windecker próbált válaszolni 20 méterről, Kovács Dániel rajta volt a lövésen, de nem kellett védenie. A 20. percben Bognár elegánsan emelt a hálónkba, de már fent volt az asszisztens zászlaja, hiszen méteres lesről indult a paksi játékos. 24 perce tartott a találkozó, amikor Dárdai szabadrúgására Makarenko érkezett bevetődve, azonban középpályásunk fejese elpattogott a kapu mellett. Fél óra játék után Funsho lőtt éles szögből, 18-ról kapura egy sarokrúgás után, Nagy Gergely vetődve hárított. Egy perccel később Sajbán 10 méteres, erős lövését védte Kovács Dániel. A 39. percben ismét kapusunk volt munkában, 12 méterről az elől tartózkodó Szabó János került lövőhelyzetbe, de Kovács magabiztosan védett, majd nem sokkal később hosszabbítás nélkül véget ért az első játékrész.

A szünetben Bognár György lekapta a pályáról a sárga lapos Kesztyűst, akit Nagy Richárd váltott, Szabics Imre nem cserélt.

Lendületesen kezdődött a második félidő, először Kodro lövésénél Nagy Gergely védett nagyot (bár kiderült, hogy les miatt amúgy sem ért volna a gól), majd kollégája, Kovács Dániel hárított Ádám Martin szólója végén. Öt perce voltak újra pályán a csapatok, amikor igazi tűzijáték volt a paksi kapu előtt, de Funsho lövésénél a kapufa segített a zöld-fehéreknek, majd Petrjak ismétlését védte Nagy.

Hatvan perc játék után előbb Kodro fejelt 8 méterről kapu mellé, az ellentámadásnál pedig Ádám Martin lőtt kapu mellé. Az online tudósítást író kollégáknak valószínűleg idejük sem volt leírni ezeket, mivel Kodro újra helyzetbe került, lapos lövésére szépen leért Nagy Gergely, majd 11 méterről az időközben Tamás Olivért váltó Böde Dániel nem talált éles szögből kaput. A 64. percben Rus igyekezett menteni, azonban Ádám Martin fejéig jutott csak a labda, akinek jól helyezett bólintását Kovács ütötte szögletre. Újabb egy perc telt csak el addig, amíg Heister centerezéséről mindössze néhány centivel maradt le az bevetődő Kodro. Az adok-kapokból a mérkőzés ezen periódusában sajnos a Paks került ki jobban, Bognár ívelését Ádám Martin vállal maga elé tette, majd elpöccintette Kovács mellett a labdát (1-1).

A gól utáni néhány percben kétszer is állt a játék a VAR alkalmazása miatt (egy paksi büntetőt és egy lesgólt vizsgáltak), de mindkétszer helyben hagyták a játékvezetői hármas pályán meghozott, helyes döntését és Kovács Dániel végezhetett el kirúgást, valamint szabadrúgást.

A 83. percben ismét megszereztük a vezetést! Petrjak robogott el a bal oldalon, Szendreitől kapott egy szép labdát, majd középre tálalt, ahol érkezett Kodro és közelről a hálóba lőtt (2-1)!

A gólt a videóbíró is megerősítette, majd némi közjáték után Hangya Szilveszter lépett pályára Ivan Petrjak helyett, rögtön egy sárga lappal, mivel a játékvezető szerint először engedély nélkül jött be a játéktérre. Már a hosszabbítás harmadik percében jártunk, amikor Nego jó labdájával - és egy kis szerencsével - Zivzivadze került helyzetbe, kicselezte Nagyot, de eközben kisodródott és az oldalhálóba lőtt. Rögtön az ellentámadás végén Nagy Richárd tekert 16-ról a hosszú sarok felé, Kovács nagyot védett, majd miután véget ért az előre jelzett ötperces ráadás, Farkas Ádám lefújta a találkozót, 2-1-re legyőztük a Paksot!

Jövő héten vasárnap ismét a MOL Aréna Sóstóban lépünk pályára, a ZTE elleni bajnoki 17.30 órakor kezdődik, előtte azonban MOL Magyar Kupa-mérkőzést játszunk a BVSC-Zugló otthonában szerdán, 12.30-tól.

Fehérvár FC - all rights reserved
This site uses cookies to deliver its services to offer you personalized advertisements and to analyze traffic. The usage data may be available to Google. By using this website you consent to the use of cookies. More information