hu en
2021. Szeptember 14. 16:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: sc-sopron.hu
Az SC Sopron vendégei leszünk a MOL Magyar Kupában

Szombati ellenfelünk nem kezdte jól az NB III-as bajnokságot, azonban Mátyus János vezetőedző érkezését követően kiütéses győzelmet aratott a legutóbbi fordulóban Nagykanizsán.

Szombaton 18 órakor az SC Sopron otthonában lépünk pályára a MOL Magyar Kupában. NB III-as ellenfelünk nem kezdte jól az idei szezont, az első 6 fordulóban mindössze 4 pontot szereztek, Németh Norbert vezetőedző pedig beadta lemondását. Helyére Mátyus Jánost nevezték ki, akivel új erőre kapott a soproni együttes, hiszen az első általa irányított mérkőzést 4-1-re megnyerték a piros-fehérek a Nagykanizsa otthonában a legutóbbi fordulóban.

A Sopron egyik legjobb játékosa Kustor Noel, aki az előző idényben 23 találattal gólkirályi címet szerzett az NB III Nyugati csoportjában. Érdekesség, hogy nyár óta a hazai csapat sportigazgatója az a Végh Tibor, aki a Vidi történetének legtöbb NB I-es mérkőzését játszotta.

Legutóbb egyébként 2008. április 12-én rendeztek Sopron - Vidi találkozót az élvonalban - vagyis csak rendeztek volna, abban a szezonban ugyanis idény közben megvonta az MLSZ a Sopron licenszét, így a 23. fordulóban játék nélkül, 3-0-ás gólkülönbséggel kapta meg csapatunk a 3 bajnoki pontot. Utoljára 15 évvel ezelőtt lépett pályára a Vidi első csapata a soproni stadionban, a 2006/2007-es szezon 2. fordulójában 2-1-re kikaptunk

A Vidi II tavaly novemberben bravúros győzelmet szerzett Sopronban, a fehérvári fiatalok úgy nyertek 3-1-re, hogy a 88. percben még 1-1 volt a mérkőzés állása. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek