MOL Fehérvár FC
Őszi szezon - 3. forduló
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion
1822 néző
28 fok, felhős
Karakó Ferenc
Asszisztensek:
Szert Balázs, Király Krisztián
Tartalék játékvezető:
Bognár Tamás
Szabics Imre:
Déjá vu érzésem van, ugyanolyan mérkőzést játszottunk, mint Zalaegerszegen. Elegendő számú helyzetünk volt ahhoz, hogy lezárjuk ezt a meccset, mégsem sikerült. A második félidőben rá kellett volna rúgni a második és a harmadik gólt az elsőre, és akkor ez a koncentrációhiány nem bosszulta volna meg magát. Nagyon bosszant, hogy megint pontrúgás után veszítünk pontokat, ebben fejlődnünk kell. És abban is, hogy a kapu előtt ne legyenek görcsösek a játékosok, mert ismétlem, megfelelő számú helyzetünk volt. Domináltuk a mérkőzést, kontrolláltuk a hazaiak kontráit, de a pontrúgás után mégis pontokat veszítettünk. Meg kell tanulnunk újra győzni és a meccseket lehozni nulla kapott góllal.
Csertői Aurél:
Az első félidőben - talán az én hibámból - mást próbáltunk játszani, mint amit eddig és ez nem jött be. A másodikban változtattunk, bátrabban játszottunk és jobban működött minden. A Vidi nagyon erős ellenfél, hibára is késztettek bennünket, de óriási erőt mutat, hogy egyenlíteni tudtunk és szervezetten futballoztunk. Voltak helyzetei a Vidinek, de úgy érzem, rászolgáltunk a döntetlenre.
Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Petrjak szerzett vezetést az első félidőben, Varga egyenlített a 61. percben, egy pontot szereztünk.
Az OTP Bank Liga 3. fordulójában, szombat este az újonc Gyirmót FC Győr vendége volt csapatunk. Egykori vezetőedzőnk, Csertői Aurél tanítványai 1-1-es döntetlennel kezdték a szezont az MTK ellen hazai pályán, majd 2-1-re kikaptak Kisvárdán a 2. játéknapon. Mi szintén döntetlennel indultunk (Zalaegerszegen 1-1), az FTC elleni - eredetileg múlt hétre kiírt - bajnokink pedig szeptember 22-én kerül pótlásra.
Szabics Imre vezetőedző ezúttal a Kovácsik - Fiola, Musliu, Rus, Stopira - Petrjak, Alef, Makarenko, Heister - Dárdai, Nikolics kezdőnek szavazott bizalmat.
A 4. percben Petrjak szabadrúgásába senki nem ért bele a kapuelőtt, így nem alakult ki helyzet, két perc múlva viszont már igen, sőt gól is született, de Nikolics találatát les miatt nem adta meg a játékvezető. A következő 20 percben Petrjak szögletén és Heister beadásán kívül nem nagyon jegyezhettünk fel eseményt, aztán a 30. percben megszereztük a vezetést! Fiola ívelt jobbról a bal oldalon érkező Heisternek, aki lekészítette a labdát a középen berobbanó Petrjaknak, támadónk pedig ballal a kapu jobb oldalába lőtt (0-1).
A félidő végén előbb Alefet kellett sérülés miatt lecseréni (Szendrei állt a helyére), majd Medgyes tört kapura Musliu mellett és éles szögből, 6 méterről kapu mellé lőtt, de csak centikkel. Szünetben Fiola Attilát saját nevelésű játékosunk, Kojnok Zsolt váltotta, akinek ez volt az első NB I-es mérkőzése. (Kojnok egyébként oroszlánrészt vállalt a Vidi II hétközi, zalaegerszegi győzelmében, hiszen két gólt is szerzett a 3-2-re megnyert meccsen.)
A 48. percben nagy helyzet maradt ki: Dárdai beadását Petrjak fejelte pár méterről kapu fölé. 10 perccel később Dárdai esett el egy védő szorításában a gyirmóti tizenhatoson belül, de sem Karakó sporttárs, sem a VAR nem látott hazai szabálytalanságot. A 61. percben egyenlített a Gyirmót: egy szögletet követően Varga fejelt a kapunkba az ötösről (1-1).
Bő 10 perc múlva Rus lőtt 11 méterről jócskán fölé, majd a 76. percben Heister bombázott 20 méterről kevéssel a bal alsó mellé.
A 79. percben Nikolics közeli fejesét blokkolta lábbal egy védő, két perc múlva Petrjak hatalmas helyzetben lőtte fölé Szendrei remek passzát. A 87. percben Stopira bal lábas próbálkozását Hársfalvi ütötte ki. A végére beállt Jallow és Szabó is a támadósorba, de nem sikerült több helyzetet kialakítanunk, ahogy a hazaiaknak sem, így döntetlennel zárult a mérkőzés.
Legközelebb augusztus 21-én lépünk pályára, az eddig 100 százalékos Kisvárdát fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban.
Szögletből egyenlítettek a hazaiak, Nagy ívelt kapu elé, Varga pedig közelről a kapunkba fejelt.
Heister nagyon okosan, 8 méterről, éles szögből lövés helyett Petrjakot hozta játékba, aki 10 méterről, a kapuval szemben higgadtan helyezett a rövid alsóba.