hu en
2021. Augusztus 11. 10:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Jevhen Makarenko a Vidiben folytatja!

Az ukrán válogatott középpályás szerepelt a nyári Európa-bajnokságon is.

Az RSC Anderlecht és klubunk megállapodása alapján a Vidiben folytatja pályafutását a 14-szeres ukrán válogatott Jevhen Makarenko!

A 186 centiméter magas középpályás 1991. május 21-én született Kijevben, már egészen fiatalon a Dinamo játékosa volt, a felnőttek között a második ligában szereplő tartalékcsapatban mutatkozott be a 2010/2011-es szezonban, hazája élvonalában először a Goverla színeiben játszott a 2012/2013-as idényben. 2013 és 2017 között a Dinamo első csapatának a tagja, kétszeres ukrán bajnok és kétszeres kupagyőztes, pályára lépett a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörében is.

2017-ben Belgiumba igazolt, itt a KV Kortrijk játékosaként 68 tétmérkőzésen 3 gól és 4 gólpassz került a neve mellé, az Anderlecht mezében pedig 20 mérkőzésen 2 gólpasszt adott. Legutóbb kölcsönben a Kortrijkban szerepelt, ahol gyakorlatilag végigjátszotta a mögöttünk hagyott szezont - 30 tétmérkőzés, 3 gól és egy gólpassz volt a mérlege, a legtöbbször védekező középpályásként számítottak a játékára.

Az ukrán felnőtt válogatottban 2014-ben az Egyesült Államok ellen debütált, majd további két mérkőzést követően, 2018-ban Andrij Sevcsenko fedezte fel újra - új igazolásunk azóta is rendszeres tagja a keretnek, a mögöttünk hagyott Európa-bajnokságon kétszer, Svédország és Anglia ellen is pályára lépett, összesen pedig már 14-szer viselte a címeres mezt. 

"A klub célja, hogy valamelyik európai kupasorozat csoportkörében szerepeljünk majd, ehhez pedig olyan játékosok szükségesek, akiknek komoly nemzetközi tapasztalata van. Jevhen Makarenko játszott már a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában és legutóbb az Európa-bajnokságon is, ő egy olyan típusú labdarúgó, aki azonnal be tud épülni a csapatba és biztos vagyok benne, hogy sokat hozzátesz majd ahhoz, hogy a középpályás játékunk erősebbé váljon" - mondta Sallói István.

"Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy Vidi-mezben bizonyíthatok a jövőben. Boldog vagyok, hogy egy ilyen ambíciózus klubnál számítanak rám! Sokat beszéltem Ivannal (Ivan Petrjak - a szerk.), aki csupa jót mondott az itteni feltételekről és közösségről, próbálok beilleszkedni és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. A magyar bajnokságról egyelőre annyit tudok, amit az itt szereplő ukrán játékosoktól - Ivan Petrjak mellett Igor Kharatintól és Oleksandr Zubkovtól hallottam, vagyis hogy egy jó és érdekes, ugyanakkor nem könnyű liga. Mióta kapcsolatba léptünk a klub vezetőivel, természetesen elkezdtem tanulmányozni a helyi viszonyokat, de igazán majd itt futballozva és itt élve fogom megismerni a magyar focit és Magyarországot is" - nyilatkozta Jevhen Makarenko.

Makarenko a 8-as számú mezt fogja viselni a Vidiben.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek