Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Támadónk értékelése az NK Osijek elleni felkészülési mérkőzés után.

"Jó mérkőzés volt mielőtt elkezdjük az Európa Konferencia Liga-sorozatot jövő csütörtökön. Jó ellenféllel találkoztunk, szép kombinációkat játszottunk támadásban és hatékonyak voltunk a védekezésben is. Attól függetlenül, hogy a vége 1-1-es döntetlen lett, megvoltak a lehetőségeink, hogy több gólt szerezzünk. Természetesen minden meccsen győzni akarunk, de néha előfordul, hogy ez nem jön össze. Inkább most legyen így, mint a nemzetközi porondon vagy a bajnokságban. Úgy érzem, megfelelően felkészültünk az új szezonra, hamarosan pedig még erősebbek leszünk, hiszen visszatérnek a válogatottjaink, akik az Eb-n szerepeltek. Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt hetekben az edzőtáborban és Sóstón is, ezt fogjuk folytatni. Személy szerint nagyon örülök a mai gólomnak, a jövőben is mindent megteszek a csapat sikeréért" - nyilatkozta a lefújás után Budu Zivzivadze.
Zivzivadze és Kodro válogatottja is csoportja élén áll a Nemzetek Ligájában
KÜLFÖLDI VÁLOGATOTTAK @ 2022. Június 16.
A Nemzetek Ligája 4. fordulójában is érdekeltek voltak a Vidi külföldi válogatottjainak csapatai.
Zivzivadze ismét győztes meccsen lőtt gólt a Nemzetek Ligájában
KÜLFÖLDI VÁLOGATOTTAK @ 2022. Június 12.
Zivzivadze és Kodro válogatottja is vezeti Nemzetek Ligája-csoportját, Stopiráék barátságos mérkőzést játszottak.
Stopirával a kezdőjében nyert a zöld-foki válogatott, Zivzivadze gólt lőtt a grúzok győztes meccsén
2022. Június 08.
Kodróék legyőzték Ruséket, román válogatott védőnk kezdőként lépett pályára.
Szabics Imre: “Igazságos eredmény született”
2021. Július 01.
Vezetőedzőnk értékelte az NK Osijek - MOL Fehérvár FC felkészülési találkozót.
Döntetlen az NK Osijek ellen
2021. Július 01.
Budu Zivzivadze talált be a horvát ezüstérmesnek.
A horvát bajnokság ezüstérmesével találkozunk
2021. Június 29.
Idén januárban már játszottunk felkészülési meccset az NK Osijek ellen, akkor 2-2-es döntetlen született.



















