hu en
2021. Május 03. 23:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Szabics Imre: "Tisztelettel győzünk, büszkén veszítünk”

A két vezetőedző értékelte a MOL Magyar Kupa döntőjét.

Szabics Imre:

Nagyon csalódottak vagyunk, de magunkban keressük a hibát. Tisztelettel győzünk, büszkén veszítünk. Gratulálunk az Újpestnek. Az első félidőben domináltunk, rendben volt a játék, de az Újpest mélyen védekezett. Nem találtuk meg a jó helyzeteket, ahol pozíciókban kellett volna lennünk. Ez talán kicsit görcsössé tett minket, az Újpest pedig folyamatosan beledolgozta magát a mérkőzésbe. Van hiányérzetem, hiszen ilyen kiélezett helyzetben meg kell találnunk a megoldásokat a mélyen védekező csapatok ellen. Nagyon csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült a kupagyőzelem, ezt most meg kell emésztenünk, de a hétvégi mérkőzést ugyanúgy meg szeretnénk nyerni a DVTK ellen, mint eddig.

Michael Oenning:

Nagyon szép nap ez egész Újpestnek. Nagyon hiányzott már a szurkolás a lelátókról, sokat segítettek nekünk. A labdarúgás nézők nélkül mit sem ér. Tudtuk, hogy a nagyon erős Vidi ellen szervezettnek és koncentráltnak kell lennünk végig. Mélyen voltunk a mérkőzés elején, az első 10-20 percben a Vidi a mi térfelünkön tartotta a labdát, de ráéreztünk, hogy több van ebben a mérkőzésben. Percről-percre jöttünk előre, harapósabban játszottunk és talán a MOL Fehérvár is megérezte, hogy nehéz dolguk lesz ma este. Sikerült megszereznünk a vezető gólt, utána pedig kilenc emberrel az ellenfelünknek már nem volt esélye visszajönni. Szerintem megérdemeltük ezt a kupagyőzelmet!

CÍMKÉK
Szabics Imre 2020-2021 MOL Magyar Kupa MOL Fehérvár FC - Újpest FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek