Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a Mezőkövesd - Vidi bajnokit.

Szabics Imre: "Sajnos gyorsan hátrányba kerültünk, pedig már az első játékrészben is jól futballoztunk. Mindenesetre a bekapott gól nagyon bosszantó volt, hiszen óriási energiákat kell mozgósítani, ha hátrányba kerülünk. Ugyanakkor le a kalappal a csapatom előtt, az én irányításom alatt már harmadik alkalommal sikerült hátrányból meccset nyerni. Mindez azt bizonyítja, hogy óriási a hite a játékosaimnak. Hisznek önmagukban és a csapattársaikban is. Büszke vagyok a fiúkra, és ha úgy alakul, akkor meg fogjuk csinálni negyedjére és ötödjére is."
Pintér Attila: "Gratulálok a Vidinek a győzelemhez. Számításom szerint 1-0-ás vezetésünket követően minimum négy alkalommal zárhattuk volna le a meccset. Minden esélyünk megvolt a győzelemre, jó helyeken szereztünk labdát, jól is indultunk belőle, volt olyan, hogy négy a kettőben vihettük kapura a labdát, sajnos nem sikerült megszereznünk a második gólt, amivel lezárhattuk volna a meccset. A második félidőben gyorsan kaptunk két gólt, de mind a két gól előtt olyan szituációk történtek a pályán, amely után nekünk kellett volna szabadrúgást elvégeznünk. Ha ezeket a szabadrúgásokat megkapjuk, akkor nem lett volna lehetősége a Vidinek arra, hogy tovább járassa a labdát és megbontson bennünket. A játékosaim így is végig száz százalékon pörögtek, mindent megtettek a siker érdekében. Sok sikert kívánok a Vidinek!

Több mutatóban is tarolt a Vidi a legutóbbi játéknapon.

Második gólunkat szerző fiatal támadónk értékelte a Mezőkövesd elleni győzelmünket.

Vutov révén szereztek vezetést a hazaiak a meccs elején, a második félidőben azonban Funsho, Dárdai és Szabó Levente góljaival megszereztük a három pontot.

A Mezőkövesd elleni bajnoki szerda este 20:00 órakor kezdődik.

A Mezőkövesd mestere szerint ehhez stabil teljesítményre és maximális koncentrációra lesz szükségük.

Szerdán 20:00 órakor kezdődik csapatunk idegenbeli mérkőzése az OTP Bank Liga 30. fordulójában.