Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott védőnk szerint ha száz százalékot beleadunk, akkor ismét győztesen hagyhatjuk el a pályát.

"Annak ellenére, hogy a Mezőkövesd az elmúlt néhány fordulóban nem ért el olyan jó eredményeket mint korábban, egyáltalán nem vár ránk könnyű mérkőzés. Nekünk a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, ahogy a Budapest Honvéd ellen is tettük, az utolsó percig küzdenünk kell, hinnünk kell magunkban és a társakban. Biztos vagyok abban, hogyha száz százalékot beleadunk, akkor ismét győztesen hagyhatjuk el a pályát. Megállás nélkül játsszuk a mérkőzéseket, szerencsére mentálisan és fizikálisan is jól bírjuk a terhelést. Az pedig, hogy idegenben, az utolsó percben sikerült megnyernünk a legutóbbi meccsünket, azt bizonyítja, hogy nagyon egyben van a társaság, nem adjuk fel és egymásért küzdünk a pályán. Jó érzés ebbe a csapatba tartozni" - nyilatkozta honlapunknak Rus Adrián.
InStat - Bolla, Dárdai és Nego a 30. forduló álomcsapatában
2021. Április 22.
Több mutatóban is tarolt a Vidi a legutóbbi játéknapon.
Dárdai Palkó: "Hihetetlen az a csapategység, ami most jellemez bennünket"
2021. Április 21.
Második gólunkat szerző fiatal támadónk értékelte a Mezőkövesd elleni győzelmünket.
Szabics Imre: "Óriási a hite a játékosaimnak"
2021. Április 21.
A két vezetőedző értékelte a Mezőkövesd - Vidi bajnokit.
Hátrányból fordítva, 3-1-re győztünk Mezőkövesden
2021. Április 21.
Vutov révén szereztek vezetést a hazaiak a meccs elején, a második félidőben azonban Funsho, Dárdai és Szabó Levente góljaival megszereztük a három pontot.
Egerben edzett a Vidi
2021. Április 21.
A Mezőkövesd elleni bajnoki szerda este 20:00 órakor kezdődik.
Pintér Attila: "Pontot, vagy pontokat szeretnénk szerezni"
2021. Április 21.
A Mezőkövesd mestere szerint ehhez stabil teljesítményre és maximális koncentrációra lesz szükségük.



















