Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Sok helyzetre számít a Paksi FC vezetőedzője a hétközi bajnokin.

„Folyamatosan beszélünk a srácokkal a játékunkban felmerülő hibákról, így a múlt hétvégén adódókat is kielemeztük már. Persze, hogy ezt mennyire sikerült kiküszöbölnünk, arra választ majd csak a következő mérkőzés ad, tehát a szerdai, Fehérvár elleni összecsapásunk. Ami magát a találkozót illeti, úgy számítom, hogy mindkét kapu előtt adódik majd helyzet, és mindkét csapat nyílt játékot fog felvállalni. Lehet tehát eső, lehet hó, meglátjuk! Szeretnénk jó eredményt elérni, bízom a csapatban” - mondta a vendégek honlapjának a Paksi FC vezetőedzője, a korábbi válogatott középpályás, Bognár György.
InStat – Budu Zivzivadze kapott helyett a hétközi forduló legjobbjai között
INSTAT @ 2021. Március 04.
Az OTP Bank Liga 24. fordulójában georgiai támadónk neve szerepel az álomcsapatban.
Budu Zivzivadze: "A helyzetkihasználásunkon kell javítani"
2021. Március 03.
Második gólunk szerzője értékelte a Paks elleni bajnokinkat.
Szalai Tamás: "Jóval kiegyensúlyozottabban kell futballoznunk"
2021. Március 03.
A paksiak vezetőedzője és megbízott edzőnk értékelték a mérkőzést.
Hiába a kétgólos vezetés, egy pontot szereztünk csak a Paks ellen
2021. Március 03.
Petrjak és Zivzivadze révén 2-0 volt az állás a 65. percben, de Haraszti hét perc alatt duplázott a hajrában, 2-2 lett a vége.
Szalai Tamás: "Minden mérkőzés olyan, mint egy döntő"
2021. Március 03.
Megbízott edzőnk várakozásai a Paks elleni bajnoki előtt.
Vad II. István vezeti a Paks elleni mérkőzést
2021. Március 02.
A 41 éves spori ebben a szezonban még nem dirigált bajnokit a Vidinek.



















