Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Ferencváros és a Vidi után a Kisvárda kapta a harmadik legkevesebb gólt a bajnokságban.

Szerdán 17:45-kor a Kisvárda otthonába látogatunk, hogy bepótoljuk az 5. fordulóból elhalasztott bajnokinkat.
Nem kezdte jól a szezont szerdai ellenfelünk, az első fordulóban ugyanis az újonc Budafoktól 2-1-re, majd a második fordulóban, hazai pályán, a Puskás Akadémiától 3-0-ra kapott ki. Ezt követően viszont zsinórban három idegenbeli bajnokin is diadalmaskodott a Kisvárda (a Honvéd ellen 2-1-re, Újpesten 4-2-re, Mezőkövesden pedig ugyancsak 2-1-re nyertek).
Az előző év végéig még két alkalommal szenvedtek vereséget, október közepén az FTC nyert 2-0-ra Kisvárdán, a 2020-as esztendő utolsó fordulójában pedig a MOL Aréna Sóstóban kapott ki 3-0-ra szerdai ellenfelünk. A Kisvárda két legeredményesebb játékosa a 3-3 gólos Jaroslav Navratil valamint Fernando Viana.
A csapat 16 bajnokit követően 6 győzelemmel, 6 döntetlennel és 4 vereséggel jelenleg a tabella hatodik helyén áll. 17 gólt szerzett és 18-at kapott a Kisvárda.
A téli szünetben volt egy kis mozgolódás ellenfelünknél, Baranyai Ádám, Sztavrosz Cukalasz, Tonci Kukoc, Roman Karaszjuk és Lakatos Csaba távoztak a klubtól, míg Lazar Csirkovics, Janisz Karabeljov, Matheus Leoni és Ötvös Bence a jövőben Kisvárdán folytatja pályafutását.
A 2021-es esztendő első bajnoki mérkőzésén 0-0-ás döntetlent játszott hazai környezetben Supka Attila csapata a Mezőkövesd ellen.
Az összecsapásról a molfehervarfc.hu oldalon élő, szöveges tudósítást olvashattok, az M4 Sporton és az m4sport.hu weboldalon pedig élőben nézhetitek a meccset!
Rus Adrián: "Össze kell szednünk magunkat"
2021. Január 27.
Védőnk nagyon csalódott a kisvárdai vereség után.
Márton Gábor: "Lassú volt a játék, keveset vállalkoztunk"
2021. Január 27.
A mérkőzés után a vezetőedzők értékelték a látottakat.
Egygólos vereség a Kisvárda otthonában
2021. Január 27.
Fiola Attila megszerezte ugyan első vidis bajnoki gólját, csapatunk azonban nem tudott pontokkal távozni Kisvárdáról.
Supka Attila: "Más mérkőzésre számítok, mint amilyen a decemberi volt"
2021. Január 27.
A hazaiak vezetőedzője szerint a Kisvárda képes lehet a pontszerzésre.
Márton Gábor: "Tökéletes befejezésekre lesz szükség"
2021. Január 27.
Vezetőedzőnk szerint egységes csapatként kell futballoznunk Kisvárdán is.
Valótlan tájékoztatás a Kisvárda Master Good honlapján
2020. Szeptember 25.
A vasárnapról elhalasztott bajnokival kapcsolatban tett közzé téves információt a kisvárdai klub.



















