Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzői értékelések a MOL Fehérvár FC - NK Osijek edzőmeccs után.
Márton Gábor: "Remek felkészülésen vagyunk túl, nagyon jól sikerült az edzőtábor. Nagyon sokat dolgoztunk annak ellenére is, hogy tíz nap alatt öt edzőmeccset játszottunk. A játékosok kiváló munkát végeztek és az utolsó két edzőmeccsen jó teljesítményt nyújtottak. Az NK Osijek ellen két szép gólt szereztünk, viszont ismét befújtak ellenünk két véleményes 11-est. Ami számunkra a legfontosabb volt az edzőmeccseken, a csapat mozgása és a játékosok teljesítménye, amivel teljesen meg vagyok elégedve. Mindenkinek, aki itt volt az edzőtáborban és segítette a csapat munkáját, szeretnék köszönetet mondani. Egyelőre még nincs sok új játékosunk, azonban akik érkeztek, azok gyorsan beilleszkedtek a csapatba."
Nenad Bjelica: "Rendkívül nehéz, félig fagyott talajú pályán kellett ma játszanunk, szerencsére egyik csapatban sem történt sérülés. Kifejezetten jó iramú volt a MOL Fehérvár FC elleni edzőmeccsünk, nagyon sok helyzetet sikerült kialakítanunk, elégedett vagyok a látottakkal. Talán a helyzetkihasználásunk miatt lehet bennem egy kis hiányérzet, bízom benne, hogy a bajnokságban sikerül gólokkal befejeznünk a támadásokat."
A két vezetőedző értékelte az MTK-MOL Fehérvár FC bajnokit.
Meglepetést okozna és nyerni szeretne a szombati bajnokin az MTK Budapest vezetőedzője.
A szakember 2020 júliusa óta irányította a Vidit.
Vezetőedzői értékelések a Vidi-MTK mérkőzés után.
Mierez révén az Osijek szerezte meg a vezetést, majd Halmai és Dárdai találataival fordítottunk, végül ismét Mierez volt eredményes.
Az eszéki gárda jelenleg a második helyen áll a horvát bajnokságban.