hu en
2021. Január 11. 14:45  -  Farkas Szilárd   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Kedd délután a HNK Orijent ellen lépünk pályára

Az Orijent a horvát másodosztály 10. helyén áll a téli szünetben.

A 2019-2020-as horvát másodosztályú bajnoki kiírást a koronavírus-járvány miatt 2020 márciusában leállították, majd törölték, a megítélt bajnoki címet tizenkilenc forduló után a Sibenik együttese kapta, az Orijent a második helyen végzett. Az újraindulás után, augusztusban osztályozóra került sor, melyen a tízcsapatos első osztály (1. HNL) kilencedik helyén végzett Istra 1961 volt az Orijent ellenfele. Az első találkozó 3-0-ás Istra győzelmet hozott, a visszavágón az Orijent győzött 1-0-ra, így összesítésben nem sikerült kiharcolnia az első osztályba való feljutást.

Aktuális ellenfelünk a jelenleg a 2. HNL középcsapatának számít, tizenhét forduló után a tízedik pozíciót foglalják el a tizennyolc csapatos bajnokságban, mérlegük hat győzelmet, négy döntetlent és hét vereséget számlál, huszonhat rúgott gól mellett huszonötöt kaptak.

A téli felkészülési szezonban egy mérkőzésen vannak túl, múlt szombaton az első osztályú Slaven Belupo ellen győztek 1-0 arányban.

A HNK Orijent vezetőedzője a 48 esztendős Damir Milinovic, aki 2020 augusztusában vette át a csapat irányítását. Milinovic aktív játékos korszakában védő poszton volt bevethető, 1997 és 1999 között négy alkalommal léphetett pályára a horvát nemzeti csapatban.

A transfermarkt.de adatai szerint a HNK Orijent értéke 1,08 millió euróra tehető, a csapat átlagéletkora 23,6 év.

A MOL Fehérvár FC – HNK Orijent mérkőzés kedden 15 órakor kerül megrendezésre Funtanában, zárt kapuk mögött. A találkozót nem streameljük, de élő, szöveges közvetítést olvashattok honlapunkon a meccsről!

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek