Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Hétfő délelőtt tartotta az új év első edzését Márton Gábor és a szakmai stáb.
A téli szünetet követően december 29-én találkoztak először játékosaink, PCR-tesztekkel indult a felkészülés, a teszteket december 31-én megismételték, január 2-án és 3-án pedig már különböző orvosi és fizikai felmérésekkel folytatódott a program.
Márton Gábor vezetőedző hétfő délelőtt tartotta az első edzést a keretnek.
Csapatunk szerda reggel 10 napos horvátországi edzőtáborba indul, ahol a tervek szerint öt felkészülési mérkőzést játszik majd.
A következő két napban egészségügyi vizsgálatok és fizikai felmérések következnek.
A felkészülés során 11 napig Spanyolországban edzőtáborozik majd csapatunk.
Január első napjaiban 24 jelenlegi vagy korábbi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született.
Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. 2021 decemberében az MTK és a Mezőkövesd legyőzésével zártuk az évet.
Drazséék veretlenül lettek a székesfehérvári torna legjobbjai, a gálameccsen pedig több egykori Vidi-játékos is pályára lépett.
Román válogatott védőnk értékelte csapatunk őszi teljesítményét.