Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kapusunk szerint végig nagyon fegyelmezetten és koncentráltan kell futballoznunk.

"Nagyon várjuk már az MTK elleni bajnokit, hiszen a legutóbbi, FTC elleni meccsünk után csalódottak voltunk, hogy nem sikerült itthon tartanunk a 3 pontot, most azonban máris itt az újabb esély, hogy pontokat szerezzünk. Úgy érzem, sikerült jól felkészülnünk a szombati találkozóra, egyértelmű célunk, hogy nyerjünk az MTK ellen, ehhez azonban végig nagyon fegyelmezetten és koncentráltan kell futballoznunk. A legutóbbi mérkőzéseken pontrúgások után kaptuk a gólokat, úgyhogy sokkal jobban kell majd koncentrálnunk a rögzített szituációknál, de szerintem ezzel sem lesz probléma. Bízom benne, hogy ezúttal is sok szurkoló elkísér bennünket a fővárosba, de fontos, hogy a járványhelyzetre való tekintettel mindenki betartsa az egészségügyi előírásokat" - nyilatkozta honlapunknak Emil Rockov.
Stopira: "Vissza kell találnunk a helyes útra"
2020. November 07.
Játékosunk szerint a következő mérkőzésen meg kell mutatnunk, hogy ennél sokkal többre vagyunk képesek.
Márton Gábor: "Rendkívül csalódott vagyok a hozzáállásunk miatt"
2020. November 07.
Márton Gábor és Michael Boris értékelték csapataik teljesítményét.
Vereség az MTK otthonában
TUDÓSÍTÁS @ 2020. November 07.
A hazaiak tizenegyesből szereztek vezetést a mérkőzés elején, a második játékrészben pedig még kétszer betaláltak, Stopira fejese csak a szépítéshez volt elég a végén.
Michael Boris: "Mindent bele kell adnunk"
2020. November 07.
A vendégek vezetőedzője örül, hogy egyre több fiatal játékosuk mutatkozhat be az első osztályban.
Márton Gábor: "Fegyelmezetten kell pályára lépnünk"
2020. November 07.
Vezetőedzőnk bízik benne, hogy győzelmet ünnepelhetünk szombat este.
A 100. bajnokink következik az MTK ellen
2020. November 05.
A fővárosi együttes pályaválasztása mellett ez lesz a két csapat 50. NB I-es mérkőzése.



















