Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
William Collum - aki polgári foglalkozását tekintve hittantanár - még soha nem vezetett mérkőzést csapatunknak.
A skót William Collum lesz a játékvezetője a Standard Liége elleni playoff-mérkőzésnek az Európa-liga selejtezőkörének negyedik fordulójában.
A 41 éves rutinos játékvezető első skót bajnoki mérkőzése 2005-ben a Falkirk - Dunfermline találkozó volt, mely 0-0-ás döntetlennel végződött. 2008-tól kezdődően számos Európa- és világbajnoki mérkőzésen működött közre. A 2020-as Európa-bajnokság kvalifikációs szakaszában az általa vezetett Magyarország - Horvátország mérkőzés 2-1-es magyar siker hozott, a 2016-os Románia - Magyarország Európa-bajnoki selejtező 1-1-es döntetlennel ért véget, 2006-ban pedig az U17-es Európa-bajnokság csoportkörében a 0-1-es eredménnyel végződő Magyarország - Oroszország mérkőzésen bíráskodott.
Pályafutása során 44 Bajnokok Ligája-, valamint összesen 30 UEFA-kupa- és Európa Liga-találkozó fűződik a nevéhez. Collum vezette többek között a 2015-ös UEFA-szuperkupa döntőt, melyet a Barcelona nyert meg a Sevilla ellen 5-4-re. Legutóbbi EL fellépése 2019 decemberében a Linzer - Sporting EL csoportmérkőzésen volt, melyet a hazaiak nyertek 3-0-ra. Collum segítői csütörtök este David MCGeachie, Francis Connor és Kevin Clancy lesznek.
A Standard elleni EL-mérkőzés után repülővel Budapestre, majd busszal Székesfehérvárra utazott együttesünk.
Védőnk szerint az összpontosítás hiányzott leginkább a második játékrészben.
A két vezetőedző értékelte a Standard - Vidi Európa Liga-összecsapást.
Csapatunk a félidőben még 1-0-ra vezetett Nikolics góljával, a második játékrészben azonban fordítani tudtak a belgák.
A Standard vezetőedzőjének várakozásai az esti meccs előtt.
Vezetőedzőnk szerint ellenfelünk kiváló együttes, de egy mérkőzésen bármi megtörténhet a futballban.