Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A svájci Servette otthonában 1-0-ra nyert a francia együttes, szeptember 24-én őket fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban.

Közvetlenül a Hibernians FC - MOL Fehérvár FC (0-1) találkozó után kezdődött a Servette - Reims összecsapás az EL 2. selejtezőkörében. Számunkra azért volt fontos ez a találkozó, mert a következő körben, jövő héten csütörtökön, ennek a találkozónak a győztesét látjuk vendégül a MOL Aréna Sóstóban. A franciák végül Valon Berisha korai góljával 1-0-ra nyertek idegenben.
A hatszoros francia bajnokcsapat az előző idényben a 6. helyen végzett a bajnokságban, így indulási jogot szerzett az EL 2. selejtezőkörébe. A 2020/2021-es szezont nem kezdte jól hazája pontvadászatában a Reims, három fordulót követően egy döntetlennel és két vereséggel a 17. helyen áll a 20 csapatos francia élvonalban. Monacóban 2-2-es döntetlent játszott az első fordulóban, majd két 1-0-ás vereség következett: hazai pályán a Lille, idegenben pedig az Angers ellen kaptak ki.
A francia csapat keretének becsült összértéke 73 millió euró, a keret legértékesebb játékosa pedig a 24 esztendős szerb kapus, Predrag Rajkovic a maga 8 millió eurós becsült értékével.
Kovácsik Ádám: "A tizenegyes kivédése igazi csapatmunka"
2020. Szeptember 25.
Kapusunk egyik specialitása a tizenegyesek hárítása. De mi minden kell ahhoz, hogy egy kapus kivédjen egy büntetőt? Ennek jártunk utána.
Lyes Houri: "Karrierem egyik legjobb estéje volt"
2020. Szeptember 24.
Francia középpályásunk értékelte a Reims elleni továbbjutást.
Márton Gábor: "Óriásit melóztak a fiúk"
2020. Szeptember 24.
Márton Gábor és David Guion értékelte csapataik összecsapását az EL 3. selejtezőköre után.
Az EL-rájátszásban a Vidi - tizenegyesekkel jutottunk tovább a Reims ellen
2020. Szeptember 24.
120 perc játék után 0-0 állt a MOL Aréna Sóstó eredményjelzőjén. Csapatunk játékosai mind a négy 11-est értékesítették, Kovácsik Ádám azonban kettő francia büntetőt is kivédett!
David Guion: "Nem mondanám, hogy mi vagyunk az esélyesebbek"
2020. Szeptember 24.
A franciák vezetőedzője kemény mérkőzésre számít.
Márton Gábor: "Fel kell nőnünk a feladathoz"
2020. Szeptember 24.
Vezetőedzőnk szerint ki kell használnunk az adódó lehetőségeket.



















