Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A mérkőzést a tervek szerint műfüves pályán rendezik meg.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/27094_ApGdbE3PFY.jpg)
Csütörtök este 19 órakor Máltán, a tizenkétszeres máltai bajnokcsapat, a Hibernians FC ellen lép pályára együttesünk az Európa Liga 2. selejtezőkörében. A továbbjutásról ezúttal is egy mérkőzés dönt, a találkozót zárt kapuk mögött rendezik meg. Amennyiben a rendes játékidőben nem születik döntés, úgy kétszer 15 perc hosszabbítás következik, ha ekkor sem dől el a meccs, akkor pedig 11-es rúgások döntenek a továbbjutásról. Információink szerint a hazai csapat műfüves pályán lát vendégül bennünket, erről Márton Gábor is beszélt a legutóbbi, Puskás Akadémia FC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón.
Máltai ellenfelünket 98 esztendővel ezelőtt, 1922-ben alapították. Első bajnoki címét 1967-ben nyerte meg, azóta még 11 alkalommal bizonyult hazájában a legjobb csapatnak. Legutóbb 2017-ben ünnepelhetett bajnoki címet a Hibernians FC. A Máltai Kupát tíz alkalommal, a Szuperkupát pedig háromszor nyerte meg.
Az előző idényben kupaellenfelünk a harmadik helyen végzett a bajnokságában, majd az EL 1. selejtezőkörében - nem kiemelt csapatként - 2-0-ra nyerni tudott a kiemelt Vaduz otthonában. A máltai együttes 4-3-3-as felállásban lépett pályára és a 23 éves Jurgen Degabriele két góljával nyerte meg a mérkőzést. A találkozó 64. percében piros lapot kapott a Hibernians FC csapatkapitánya, a 27 esztendős dán-máltai kettős állampolgár Bjorn Kristensen, aki így eltiltás miatt nem léphet pályára ellenünk.
A csapat legértékesebb játékosa a 33 éves brazil védő, Leandro Almeida, akinek becsült értéke 650.000 euró, míg a keret teljes értékét 3,2 millió euróra taksálja a mértékadó transfermarkt.de oldal.
A máltai pontvadászat még nem kezdődött el, így ellenfelünk augusztus 27-én, a Vaduz ellen játszotta az utolsó tétmérkőzését.
![](_files/news/small/27117_zutUD9QZ4B.jpg)
Bolla Bendegúz a Hibernians ellen debütált az Európa Ligában.
![](_files/news/small/27119_yASz9ftHsO.jpg)
Pénteken 3.00-kor landolt a Vidi gépe, a Liszt Ferenc Repülőtérről egy budapesti szállodába vonult az egész küldöttség.
![](_files/news/small/27113_N6I01SoTsd.jpg)
Vezetőedzői értékelések az Európa Liga 2. selejtezőköre után.
![](_files/news/small/27112_5AkIWQtxM7.jpg)
A sok Vidi-helyzetből egy ment be, Boban Nikolov talált a máltai kapuba. Szeptember 24-én jön az Európa Liga harmadik selejtezőköre.
![](_files/news/small/27110_Htnemq90TZ.jpg)
Célunk egyértelműen a győzelem és a továbbjutás a következő körbe - fogalmazott vezetőedzőnk.
![](_files/news/small/27108_ljFa8y5Rrh.jpg)
Védőnk szerint a műfüves borítás nem jelenthet akadályt.