Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a Vidi - Bohemian FC Európa Liga-mérkőzést.

Márton Gábor:
"Hogyha a mérkőzés elején megszerezzük a vezetést, akkor minden másképp alakul. Megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, miközben az ellenfél az első valamire való támadásából gólt szerzett. Idegörlő mérkőzés volt, ezt megint csak saját magunknak köszönhetjük, újra sok helyzetet dolgoztunk ki, de sokat ki is hagytunk. A tizenegyes párbaj előtt az járt a fejemben, hogyha igazságos a foci, akkor nekünk kell továbbjutnunk, ehhez képest kihagytuk az első lehetőségünket. Mindvégig bíztam a srácokban és abban is, hogy az ellenfél sem fogja értékesíteni az összes tizenegyesét. A párbaj végére mi mutattunk jobb formát, a Bohémian hibázott, így mi jutottunk tovább."

Keith Long:
"Csalódott vagyok, amiért nem jutottunk tovább. Büszke vagyok a fiúkra, mert bár még fiatalok, mégis helyt tudtak állni egy száz százalékban profi csapat ellen. Megvolt a tartásunk a mérkőzésen, bátor oroszlánként küzdöttek a játékosaim, azt gondolom, hogy többet nem is tudnék kérni tőlük. Csalódott vagyok a tizenegyes párbaj miatt, le kell nyelnünk a keserű pirulát, de ettől a mérkőzéstől csapatként is többé válunk. Az a célunk, hogy tanulva a mai mérkőzésből jövőre még erősebben térjünk vissza az európai kupaporondra."
Lyes Houri: "A legfontosabb az, hogy ott vagyunk a következő körben"
2020. Augusztus 27.
Középpályásunk értékelte a Bohemian FC elleni találkozót.
Büntetőkkel jutottunk tovább a Bohemian FC ellen
TUDÓSÍTÁS @ 2020. Augusztus 27.
A rendes játékidő és a hosszabbítás is 1-1-gyel zárult, a tizenegyespárbajt 4-2-re nyertük.
Márton Gábor: "Gólt, gólokat kell szereznünk"
2020. Augusztus 27.
Vezetőedzőnk szerint csak az számít, hogy a mérkőzés végén mi hagyjuk el győztesen a pályát.
Márton Gábor-sajtótájékoztató és Vidi-edzés volt a szerdai program
2020. Augusztus 26.
14.30-tól vezetőedzőnk válaszolt az újságírók kérdéseire, 16.00-tól edzettek a játékosok.
Az ír bajnokságban második helyen álló Bohemian FC-t fogadjuk
ELLENFÉL-LES @ 2020. Augusztus 25.
Csütörtöki ellenfelünk 2-0-ra győzött a hétvégi bajnokiján.
Kivetítőn nézheted csütörtök este a Vidi EL-meccsét a MOL Aréna Sóstó parkolójában
2020. Augusztus 24.
Színes programokkal várjuk a drukkereket már délutántól.



















