hu en
2020. Augusztus 11. 21:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Szurkolói ankét vezette fel a hétvégi bajnoki nyitányt

Kovács Zoltán sportigazgató, Márton Gábor vezetőedző és Nikolics Nemanja csapatkapitány válaszolt szurkolóink kérdéseire a MOL Aréna Sóstóban.

Kedd este szurkolói ankétot tartott klubunk a MOL Aréna Sóstóban, melyen Kovács Zoltán sportigazgató, Márton Gábor vezetőedző és Nikolics Nemanja csapatkapitány válaszoltak a szép számmal megjelent Vidi-drukkerek kérdéseire.

A kezdés előtt az időben érkezők Vidi-kvízzel üthették el az időt, amit okostelefonjaik segítségével tudtak kitölteni két páros szezonbérlet reményében.

Szurkolóink elsőként arra voltak kíváncsiak, hogy az új szezonban hogy pótoljuk a visszavonult Juhász Rolandot és a Fehérvárról távozott Vinícius Paulót, amire Kovács Zoltán adott választ: "esetükben előre dolgoztunk, hiszen már tavaly leigazoltuk Visar Musliut és Rus Adriánt, akik - kiegészülve a belső védőként is bevethető és ott is remek teljesítményre képes Stopirával - megfelelően tudják majd helyettesíteni őket."

Sportigazgatónk más kérdésekre reagálva azt mondta: a középpályára és a védelembe tervezünk még igazolni, előbbi élvez priorítást, az edzői stáb pedig bővülni fog a közeljövőben. Juhász Rolanddal és Huszti Szabolccsal folynak a tárgyalások, jó eséllyel a Vidiben folytatják karrierjüket - immár nem játékosként.

Márton Gábor a hozzá intézett, a többi NB I-es csapat erősítéseit firtató kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "egyelőre nehéz megítélni ellenfeleink állapotát, de nekünk nem is ezzel kell foglalkoznunk. Minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy meg akarjuk azt nyerni."

Vezetőedzőnk szerint a keret megfelelő minőséget képvisel, ezt azonban csak a pályán tudja majd bizonyítani a csapat. Azért dolgozunk, hogy a közönséget kiszolgálják a játékosok, azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy folyamatos eredménykényszer van a klubnál, tehát a szórakoztató játékkal önmagában nem sokra megyünk, a célok eléréséhez győzelmekre van szükség.

Nikolics Nemanja először új öltözői szerepéről beszélt: "sok olyan játékos van, akik ugyanúgy viselhetnék a kapitányi karszalagot, ahogy én, hiszen sok éve dolgoznak a klubért, épp ezért óriási megtiszteltetés, hogy a társak engem választottak. A célom az, hogy mindenki beálljon a sorba, harcoljon a helyéért és közben jó hangulat uralkodjon az öltözőben, mert ha ez megvan, annak a pályán is látható lesz az eredménye."

Nikónak többen is azt kívánták, már a következő szezonban előzze meg legendánkat, Szabó Józsefet a klub legeredményesebb játékosa "különversenyben", az ugyanis nagy valószínűséggel a bajnoki címet is jelentené a csapatnak, támadónk viszont így reagált: "kétéves szerződésem van még a Vidinél és ha két bajnoki címet nyernénk ebben a két idényben, de nem előzném meg Szabó Józsit, azonnal aláírnám." A jelenlévők óriási tapssal jutalmazták Nikó önzetlen szavait.

Támadónk később természetesen azt is hozzátette, egyik nagy álma, hogy a Vidi legeredményesebb játékosaként fejezze majd be pályafutását, de első a csapat. 

A 70 perces beszélgetés vége előtt Kovács Zoltán sportigazgató vezetésével rögtönzött fejszámolást tartottak a jelenlévők, hogy a keret hány százaléka él Székesfehérváron, érkezett ugyanis egy felvetés, miszerint kevesen. A végeredmény 17-8 lett a fehérváriak javára, amit a szurkolók többsége kielégítő válasznak fogadott el.

Az ankétot követően Nikolics Nemanja kisorsolta a Vidi-kvíz helyes megfejtői közül, hogy ki nyeri a bérleteket, a szerencsések - Novák Enikő és Nagy Ákos - pedig át is vehették azokat kapitányunktól.

CÍMKÉK
Nikolics Nemanja Kovács Zoltán Márton Gábor
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek