- A célegyenesbe érkezett a csapat nyári felkészülése, szombaton a ZTE otthonában megkezdjük a bajnoki szereplést. Hogyan értékeled az elmúlt heteket a felkészülésetek szempontjából?

Úgy gondolom, minőségi munkát végeztünk a felkészülési időszakban. Itthon is remek körülmények között készültünk, illetve a bükfürdői edzőtábor is kifogástalan volt. Hazai és nemzetközi együttesekkel egyaránt megmérkőztünk, és bár voltak találkozók, melyek nem úgy sikerültek, ahogy elterveztük, úgy gondolom, a hibáinkból is tudtunk tanulni, és felkészülten várjuk a bajnoki rajtot. Az edzőtábor egyik fontos feladata az volt, hogy jó erőnléti állapotba kerüljünk. Nyilván voltak mérkőzések, melyeken úgy léptünk pályára, hogy előtte komolyabb fizikai terhelést kaptunk, éppen emiatt nem voltak mindig frissek a lábak. De mindig azt mondom, hogy nem a felkészülési meccseken kell kiváló teljesítményt nyújtani, hanem a tétmeccseken. Ne felejtsük el, hogy hosszú szezon előtt állunk, úgy tervezünk, hogy a bajnokság és a Magyar Kupa mellett sok nemzetközi összecsapás is vár ránk, szóval fontos, hogy a keret minden tagja kiváló erőnléti állapotban legyen. A fizikális felkészítés mellett a felkészülési időszak másik fontos feladata az volt, hogy elsajátítsuk azokat a taktikai elképzeléseket, melyeket az új vezetőedző dolgozott ki a csapat számára. A támadójátékban több szabadságot szeretne adni nekünk a mester, nagy hangsúlyt helyez arra, hogy minél többet birtokoljuk a labdát és ezáltal sok helyzetünk legyen, melyeket aztán gólra, gólokra kell váltanunk. Ezen még a következő napokban véleményem szerint finomítanunk kell, sokszor az utolsó passzok még hiányoznak, de érzem, hogy a csapat napról napra fejlődik. Az pedig roppant biztató, hogy bár még csak alig három hete dolgozunk együtt Márton Gáborral, ennek ellenére máris sikerült megtalálni a közös nevezőt vele, tudjuk, hogy mit vár el tőlünk támadásban és védekezésben. A fő hangsúly azon lesz, hogy minden mérkőzésen mi domináljunk, a mi akaratunk érvényesüljön a pályán. 

- Először voltál úgy edzőtáborban, hogy te voltál a csapatkapitány. Mennyivel volt más emiatt ez a bükfürdői, mint pályafutásod korábbi edzőtáborai akár itthon, akár külföldön?

Szerencsére a csapat magja - Kovács István, Stopira, Kovácsik Ádám, Pátkai Máté, Nego Loic - régóta együtt van, velük sok mindenről tudtam egyeztetni abban a tíz napban, amíg együtt voltunk Bükfürdőn. Gondolom, nem árulok el azzal titkot, hogy minden profi futballcsapatnál van egy házirend, amiben rengeteg tétel szerepel, kezdve az öltözői szabályoktól az edzéseken át egészen a mérkőzésekig. Az egyik fontos és új feladatom az edzőtáborban, mint csapatkapitány, ennek a házirendnek a kialakítása volt. Büszke vagyok arra, hogy olyan kiváló labdarúgótól örökölhettem meg a kapitányi karszalagot, mint Juhász Roland, aki a korábbi években egy remek házirendet rakott össze, úgyhogy nem is nagyon kellett azon változtatni. Két dolog fontos szerintem egy futballcsapat öltözőjében: a fegyelem és a jó hangulat. Úgy gondolom, a Vidi öltözőjében mindkettő megtalálható. 

- Mennyire nehéz manapság elmenned egy ilyen 10 napos edzőtáborba, hiszen már három gyermeked van, nyilván nagyon hiányoznak neked és te is nekik, ráadásul ilyenkor a feleségednek még több feladata van otthon?

Valóban, ilyenkor több feladat hárul rá, ezeket azonban nagyszerűen látja el, nagyon szerencsés vagyok, mert Nórika nemcsak csodálatos feleség, de jobb édesanyát kívánni sem tudnék a gyermekeimnek. Számomra nagyon nehéz ilyen hosszú időre elszakadni a családomtól, főleg hogy a három gyerek közül kettő már nagy. Tijana például nagyon sírt, amikor elindultam, szerencsére Marko, a középső gyermekem, jobban megértette ezt a helyzetet, hiszen már ő is itt focizik a Vidiben, úgyhogy őt nagyon érdekli a labdarúgás világa. Az edzőtábor ideje alatt is minden nap érdeklődött, hogy milyenek voltak az edzések, hogy sikerültek a meccsek, de indulás előtt például segített összepakolni a táskámat is. Nia, a legkisebb gyermekem, most lesz másfél éves, szóval ő még igazán kicsi, de azért ő is érzékeli, ha távol vagyok hosszabb ideig. 

- A gyerekek mennyire szokták meg azt, hogy újra itthon vagytok, hiszen ők életük nagyobb részét eddig külföldön, Lengyelországban és Amerikában töltötték? Székesfehérvárra otthonukként tudnak tekinteni?

Büszkén mondhatom, hogy igen. Való igaz, hogy életükben eddig többet éltek külföldön, mint itthon, de szerencsére nagyon gyorsan sikerült Székesfehérvárra otthonukként tekinteni. Számomra egy percig sem volt kérdés, hogy ha befejezem a külföldi karrierem, akkor Székesfehérvár lesz az a város, ahova hazatérünk. Erre pedig tudatosan készültünk is. Tijana és Marko itt születtek, nekik nem csak az otthonuk, hanem a szülővárosuk is Székesfehérvár. Amikor Varsóban vagy Chicagoban éltünk, akkor is sokszor beszéltünk Székesfehérvárról, sok itt készült képet, videót nézegettünk, tisztában voltak azzal a gyerekek, hogy melyik város lesz az, amelyikbe majd hazatérünk.

-Ha már az edzőtáborról beszélünk, engedj meg kérlek egy kis bepillantást nekünk a kulisszák mögé, hiszen a szurkolók többnyire arról kapnak tájékoztatást, hogy milyen edzésmunkát végeztetek el az edzőtáborban, illetve milyen meccseket játszottatok, de arról kevesebb szó esik, hogy mivel töltitek a szabadidőtöket, vagy éppen ki kivel lakik egy szobában. Neked hogy telt a bükfürdői edzőtábor, amikor nem edzésen vagy mérkőzésen voltál, illetve ki volt a szobatársad?

Kovács István volt a szobatársam, akivel nagyon régóta ismerjük egymást, és már korábban is voltunk szobatársak edzőtáborok alkalmával, de most, hogy már kétszeres apuka lett, rengeteg olyan dologról is volt lehetőségünk beszélgetni, amikről korábban nem. Nagyon jó életfelfogása van Kokónak, amivel teljes mértékben tudok azonosulni, sok mindent hasonlóan látunk az életben. Rengeteget beszélgettünk az elmúlt 7 évről, a közös vidis időszakról, de emellett élénken érdeklődött arról, milyen volt a külföldi karrierem, milyen volt Lengyelországban és Amerikában futballozni. Természetesen a családról, a gyerekekről is sokat beszélgettünk, nagyon jók voltak ezek a délutáni, vagy éppen esti beszélgetések. Az étkezések alkalmával Kovácsik Ádámmal és Pátkai Mátéval ültünk egy helyen, és minden alkalommal mi hagytuk el utoljára az étkezőt, mert nagyon sokat beszélgettünk így négyesben is. Lehet sokan azt gondolják, ilyenkor mindig a foci a téma, de ez nem így van. A leghétköznapibb dolgokról szoktunk beszélgetni, családról, gyerekekről vagy éppen napi aktuális témákról, mint például ez a vírushelyzet, amely mindenki életét megváltoztatta valamilyen szinten. A szabadidőnkben volt még lehetőségünk arra, hogy csapatépítő jelleggel elmenjünk footgolfozni, ami nagyon jól sikerült. Csapatkapitányként feltett szándékom az, hogy a jövőben legalább havi egy alkalommal részt vegyünk valamilyen csapatépítő programon.

- Az elmúlt években két földrészen is futballoztál, mi a véleményed, a Vidi fel tudja venni a versenyt egy Legia Varsóval vagy egy Chicago Fire-rel? Itt elsősorban nem a csapat teljesítményére gondolok, hiszen az szezonról szezonra változik, sokkal inkább arra lennék kíváncsi, hogy mint klub, hogy látod, mennyit fejlődött a Vidi 2015 óta, amikor távoztál?

A szervezettséget és a feltételeket figyelembe véve egyáltalán nem vagyunk lemaradva sem a lengyelektől, sem az amerikaiaktól. Kiváló körülmények között edzünk minden nap, nekünk, játékosoknak semmire nincs gondunk, csak a futballal kell törődnünk. Az elmúlt 5 évben rengeteget fejlődött a klub, mondom ezt annak ellenére is, hogy 2015-ben is nálunk voltak a legjobb körülmények az országban és ez ma, 2020-ban is így van. Számomra ez nagyon jó érzés, hiszen a Vidit teljesen a magaménak érzem, ahogy Székesfehérvárt is. Ami külön öröm számomra, hogy annak ellenére, hogy már most azon a szinten van a klub, mint mondjuk egy lengyel élcsapat, nem elégszik meg ezzel, és folyamatosan keresi a továbbfejlődés lehetőségét és ennek érdekében sokat is tesz a klubvezetés. 

Ha azt mondom neked, hogy 19 gól, akkor mi jut róla elsőnek az eszedbe?

Nem is kell ennél többet mondanod, nézz a kezemre - mutatott Niko a libabőrös karjára. Ezt az érzést váltja ki belőlem, akárhányszor arra gondolok, hogy 19 gól választ el attól, hogy utolérjem Szabó Józsefet, a Vidi történetének legeredményesebb játékosát. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék erre. Ugyanakkor nem szabad, hogy ez motiváljon, hiszen a legfontosabb az, hogy a csapat sikeres legyen. A sikerhez viszont én gólokkal, gólpasszokkal tudok hozzájárulni, szóval, ha sikeres lesz a csapat, akkor jönni fognak a gólok is, és akkor beteljesülhet az egyik legnagyobb álmom. Azért jöttem haza, hogy az i-re feltegyem a pontot. Három nagy álmom van: Magyar Kupát szeretnék nyerni a Vidivel, mert nekem az még hiányzik a gyűjteményemből. Emellett szeretném azt a csodát átélni, amit a Legia Varsóval egyszer már átélhettem, nevezetesen, hogy pályára léphessek a Bajnokok Ligája csoportkörében. Ehhez ugye nyilván bajnokságot is kell nyerni. A harmadik pedig, hogy megszerezzem azt a 19 gólt. Két évem van minderre, nem tudom elképzelni azt, hogy ne sikerülne.