hu en
2020. Június 15. 18:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
A kiesés elől menekülő DVSC látogat a MOL Aréna Sóstóba

Ebben a szezonban már kétszer cserélt edzőt a Loki, amely jelenleg a tizenegyedik helyen áll a tabellán.

Szerda este 19-kor a kiesés elől menekülő, hétszeres magyar bajnok DVSC látogat a MOL Aréna Sóstóba. Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a Loki a kiesést jelentő tizenegyedik helyen áll 32 ponttal, míg a 10. helyezett Paksnak 34 pontja van.

A közelmúltban a Loki edzőváltáson esett át: az újpesti összecsapás előtt vette át a kormányrudat az egykori sikeredző, Kondás Elemér, aki Herczeg András és Vitelki Zoltán után a szezonban már a harmadik tréner a hajdúsági klubnál. Kondás Elemérrel a DVSC Újpesten 3-1-re kikapott, majd hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával.

Ebben az idényben hazai pályán 2-1-re legyőztük a Debrecent, míg idegenben 1-1-es döntetlent játszottunk szerda esti ellenfelünkkel. A Loki legeredményesebb játékosa Adeniji Babatunde, a nigériai támadó 9 találatnál jár a szezonban. A Kaposvár után a DVSC kapta a legtöbb gólt a bajnokságban, az eddigi 29 forduló alatt 55-öt.

A szerdai lesz a két csapat 80. NB I-es találkozója. A mieink mérlege valamivel jobb, 33 győzelem és 16 döntetlen mellett 30 alkalommal kikaptunk a Lokitól. A gólkülönbség 109-105 a DVSC javára. Pályaválasztóként viszont hatalmas a fölényünk, az eddigi 41 bajnokiból 25-öt megnyertünk, 8 döntetlen mellett pedig 8-szor a Loki távozott győztesen. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek