hu en
2020. Június 08. 09:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Rus Adrián: "Nehéz találkozóra számítok a Honvéd ellen"

Válogatott védőnk a kedd esti mérkőzés mellett arról is nyilatkozott, milyen érzés volt visszatérnie több mint 5 hónap után a csapatba. 

"Nehéz találkozóra számítok kedden este a Budapest Honvéd ellen, annak ellenére is, hogy a hétvégén a piros-feketék vereséget szenvedtek a bajnokságban. Nem érzem olyan nagy meglepetésnek, hogy a Honvéd a szerda esti kupagyőzelem után szombaton kikapott Újpesten, ahogy néztem, több alapember sem került be a kezdőbe. Úgy gondolom, ellenünk már ismét a legerősebb összeállításban lépnek majd pályára, mi azonban nem az ellenféllel kell, hogy foglalkozzunk, hanem saját magunkkal. Közel 5 hónap kihagyás után léptem pályára ismét a legutóbbi két bajnokin, bízom benne, hogy sikerül olyan teljesítményt nyújtanom, hogy a jövőben is minél több lehetőséget kapjak és a sérülések is elkerülnek. Az eredeti posztom ugye belső védő, ám a szakmai stáb most a védelem jobb szélén számít rám. Szélső védőként sokkal többször kell a támadásokba becsatlakozni, de ezen kívül is sok dologban különbözik ez a szerepkör a belső védőétől. Élvezem a játékot és szeretnék minél jobb teljesítménnyel a csapat segítségére lenni" - nyilatkozta román válogatott védőnk.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek