Szombaton ünnepli 29. születésnapját válogatott kapusunk, Kovácsik Ádám. Két évvel ezelőtt Vidi-szurkolók társaságában ünnepelte születésnapját és erre idén is minden esélye megvolt, ugyanis ma este Vidi - Kisvárda bajnokit rendeztek volna, az ismert egészségügyi világjárvány miatt azonban az élet ezt a forgatókönyvet átírta.

- Ma van a 29. születésnapod, amit eredetileg mérkőzéssel ünnepelhettél volna. Hogyan telik így meccs nélkül az ünnep?

Az igazság az, hogy sosem csináltam nagy ügyet a születésnapomból, nem vagyok az a nagy bulizós típus. Persze gyerekként mindig izgatottan vártam április 4-ét, főleg az ajándékok miatt, manapság azonban ugyanolyan nap ez is, mint a többi. Persze jól esik, hogy sokan gondolnak rám, sok üzenetet kapok és sokan hívnak telefonon is boldog születésnapot kívánni, de igazából ennyi. Egyébként már hónapokkal ezelőtt megnéztem, hogy idén meccsnapra esik a születésnapom, aminek nagyon örültem, mert az mindig ad egy plusz löketet, ha a születésnapomkor játszhatok. Ráadásul akkor nem szabad kikapnom, úgyhogy én úgy készültem, hogy győztes meccsel ünnepelek, ez sajnos nem jött össze. Emiatt szomorú vagyok ugyan, de összességében jól telik a mai napom, hiszen a számomra legfontosabb emberek - a feleségem és a gyermekem - velem vannak.

- Lassan három hete szünetel a bajnokság, egyéni edzéstervek alapján próbáljátok formában tartani magatokat. Mennyire nehezebb kapusként egyedül készülni, a tiéd egy elég speciális poszt a futballban?

Jól látod, valóban nehéz ez a helyzet egy kapus számára. Részemre a szakmai stáb más edzésmunkát állított össze, mint amit a mezőnyjátékosok kaptak. A legfontosabb, hogy robbanékonynak kell maradnom, úgyhogy sokat ugrálókötelezek, emellett a kitámasztásokon van még nagy hangsúly. Nyilván ezeket megcsinálom, de a legfontosabb, a labda az hiányzik, úgyhogy azok a speciális mozdulatok, amik a kapusokat jellemzik, mint például a vetődések, most hiányoznak az edzésmunkámból. Nehéz száz százalékos állapotban maradni, de a tőlem telhető maximumot megteszem. Hiányzik a versenyzés, a labda, a csapattársak, egyszóval az a normális élet, ami pár hete, hónapja még teljesen természetes volt mindenki számára. 

- Hogy telnek a mindennapjaid ebben a speciális élethelyzetben?

Túl sok változatosságot nem lehet most belevinni a mindennapokba. Amióta úgymond megállt az élet, Nagymaroson vagyunk kertesházban, úgyhogy ennyi könnyebbség azért van, sokat tudunk a szabad levegőn lenni. Délelőttönként általában a gyerkőccel játszom, addig a feleségem elkészíti az ebédet és megcsinálja a házimunkákat. Az előírt edzéseket délutánonként szoktam megcsinálni, az esték pedig nagyjából úgy telnek, ahogy egyébként bármikor máskor is. Monotonok a napjaink, de azért azt tegyük hozzá, hogy messze nem én vagyok a legnehezebb helyzetben manapság a vírushelyzet miatt, úgyhogy nem is szeretnék elégedetlenkedni, inkább a lehető legjobban megpróbálok alkalmazkodni ehhez a helyzethez. Megpróbálom a rosszban is megkeresni a jót és ahogy mondtam, a számomra legfontosabb emberekkel lehetek minden nap, ennél jobbat pedig manapság nem nagyon kívánhat az ember. Természetesen bízom abban, hogy belátható időn belül újra a régi, megszokott életünket élhetjük, és készülhetünk a mérkőzésekre, addig azonban a legfontosabb, hogy mindenki vigyázzon magára!

Isten éltessen, Ádám!