Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk minden nap azon dolgozik, hogy készen álljon a szezon folytatására a csapat.

Egyelőre DVTK elleni szombati bajnoki volt az utolsó alkalom, hogy a MOL Fehérvár FC játékosai és a szakmai stáb találkozni tudott egymással, hiszen az MLSZ a koronavírus-járvány miatt felfüggesztette a küzdelmeket, klubunk pedig kihirdette, hogy a helyzet megnyugtató rendezéséig sem felnőtt-, sem utánpótlás-csapataink nem edzenek. Az első csapat vezetőedzőjét, Joan Carrillót kérdeztük arról, hogy mi várható a folytatásban.
„A legfontosabb jelenleg az emberek egészsége, a játékosok, a stábtagok és az egész társadalom biztonsága. Veszélyhelyzetet hirdettek, mi pedig a stábbal készültünk erre, amennyire lehet. Nem könnyű persze úgy előre gondolkodni, hogy nem tudjuk azt, hogy mennyi ideig nem fogunk edzeni, ahogy az előbb mondtam, most nem ez a legfontosabb. Ebben a nehéz helyzetben is profi sportolóhoz méltóan kell mindenkinek viselkednie. Arra készülünk, hogy előbb-utóbb folytatódik a szezon, erre pedig mindenkinek készen kell majd állnia. A játékosok minden tekintetben megkapták a szükséges információkat a klubtól, ebbe beletartozik a személyes edzéstervük is. A lényeg, hogy egészségesek maradjanak, valamint, hogy jó kondícióban kezdjék majd újra a közös tréningeket. Kiemelt szerepe lesz a megfelelő táplálkozásnak is ebben az időszakban, el kell kerülni a felkapott extra kilókat. Tudják, hogy ez nem egy extra szabadság. Fegyelmezettnek kell lennie mindenkinek, hiszen az is előfordulhat, hogy hamarosan egyáltalán nem lehet elhagyni majd az otthonokat, erre a helyzetre is készülünk. Hogy taktikai felkészítésről lehet-e ilyenkor beszélni? Természetesen lehet küldeni videókat, játékhelyzeteket és ahhoz köthető magyarázatokat, hibajavításokat, de ez értelemszerűen nem pótolja a közös labdás gyakorlásokat. Most nem ezen van a hangsúly, hanem az erőnléti felkészítésen és szinten tartáson.”
Joan Carrillo és Xavier Coll másodedző is a járvány által igen erősen sújtott Spanyolországból származnak, így vezetőedzőnél arról is érdeklődtünk, hogy ők hogyan élik meg a helyzetet.
„Xavi helyzete is nagyon fontos számunkra, hiszen neki várandós a felesége, napokon belül életet ad gyermeküknek. A speciális helyzetre tekintettel ő hazatér a családjához, köszönet a klubnak, hogy ehhez hozzájárult. Az én családom is a karantén sújtotta területen él, ők már nem hagyhatják el az otthonunkat. Jól vannak, naponta ötször-hatszor is beszélünk. Nem könnyű ez nekem sem, de megértik, hogy engem most ide köt a munkám, én maradok Magyarországon. Nem tudom, hogy ehhez heteknek, vagy hónapoknak kell majd eltelnie, az biztos, ahogyan lehetőségem lesz, azonnal találkozni fogok velük! Napról-napra várom mi történik, dolgozom azon, hogy amikor majd újra elkezdjük a szezont, minden rendben legyen.”

A spanyol szakemberrel - kicsit több mint - hét hónap után bontott szerződést klubunk.

A két vezetőedző értékelte a ZTE FC - MOL Fehérvár FC bajnokit.

A ZTE ellen a szezon utolsó mérkőzésére készül csapatunk.

A két vezetőedző értékelte a Vidi - FTC mérkőzést.

A Budapest Honvéd elleni bajnoki 21:05 órakor kezdődik.

A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Kisvárda Master Good bajnokit.