hu en
2020. Február 08. 08:30  -  molfehervarfc.hu   -   Mezőkövesd Zsóry FC   -   Fotó: Mezőkövesd Zsóry FC
ELLEN-ÉRV
Kuttor Attila: "A mi csapatunk is komoly szintet képvisel"

Hiányos védelemmel is a három pontért érkezik a MOL Aréna Sóstóba a Mezőkövesd.

"Egy nagyon komoly, értékmérő mérkőzés következik számunkra, szombaton is szeretnénk a saját játékunkkal eredményt elérni. Nagyon bízunk magunkban, ezúttal is a három pont megszerzésének reményében lépünk majd pályára. Ellenfelünknek erős játékoskerete van, attól függetlenül is, ha egy-egy mérkőzés nem mindig úgy sikerül, ahogy szeretnék – viszont a mi csapatunk is nagyon komoly szintet képvisel. A hétvégén Vadnai sárga lapos eltiltás miatt nem tud pályára lépni, illetve Guzmics játéka is kérdéses, de meg fogjuk oldani a védelem összeállítását, mert jó keretünk van. Székesfehérváron sok szép évet töltöttem játékosként, majd később edzőként is dolgoztam a klub utánpótlásában. Jelenleg viszont kizárólag a Mezőkövesd sikerével foglalkozom, a csapatunk győzelméért dolgozom és csak az foglalkoztat, hogy a játékosaink a legjobb állapotban lépjenek pályára a következő mérkőzésen is" - fogalmazott klubunk korábbi játékosa, ellenfelünk jelenlegi vezetőedzője, Kuttor Attila.

CÍMKÉK
Kuttor Attila 2019-2020 OTP Bank Liga MOL Fehérvár FC - Mezőkövesd Zsóry FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek