Nikolics Nemanja február 6-án tért vissza Székesfehérvárra. Az elmúlt éveiről, mostani döntéséről és a következő évek céljairól beszélt honlapunknak.

Négy és fél év után térsz vissza Fehérvárra, mi volt az első gondolatod, amikor újra Vidi-játékosként léptél be Sóstóra?

Végre hazaértem - ez járt a fejemben. Azt hiszem, ezzel röviden össze is foglaltam a kapcsolatomat a Vidivel és Székesfehérvárral. 

Az elmúlt években rengeteg dolog történt itt is és veled is, hogy emlékszel vissza 2015 nyarára? 

A klub második bajnoki trófeája után voltunk, amiért nagyon keményen megdolgoztunk az akkori csapattal. Az aranyérem mellett a gólkirályi címet is megnyertem, sajnos a kupadöntőt azonban elveszítettük, így nem mondhatom, hogy tökéletes szezon volt, de azért egy nagyon sikeres évet zártunk. Aztán az élet úgy hozta, hogy öt és fél fehérvári év után máshol kellett bizonyítanom. 

Lengyelországba, a Legia Varsóhoz igazoltál, ami utólag telitalálatnak bizonyult. 

Így van. Olyan csapatot kerestem, aminek a Vidihez hasonló céljai vannak, azaz a bajnoki címért és a kupáért harcol otthon és a nemzetközi kupában is el akar érni valamit, de azért - nem megbántva a Vidit - egy lépcsőfokot is jelent a karrieremben. Nem titkolt célom volt, hogy Varsóból idővel továbbálljak, egyfajta ugródeszkaként fogtam fel egy még nagyobb kihívás előtt. Visszanézve elmondhatjuk, tökéletesen bevált a számításom, hiszen azon a nyáron, amikor odaszerződtem, bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe, majd megnyertük a bajnokságot és a kupát, sok egyéni elismerést kaptam, gólkirály lettem, az év játékosának és az év legjobb támadójának is megválasztottak. 

Nem volt ismeretlen számodra az európai porond, a Vidivel 2012-ben már belekóstolhattál az Európa Ligába, segítségedre volt ez a tapasztalat? 

Abszolút! Amit 2012-ben elértünk Paulo Sousa vezetésével, kis túlzással a csoda kategóriába tartozott. Nem sokan hitték, hogy sikerülhet a csoportkör, mégis megcsináltuk, ráadásul az egyenes kieséses szakaszba való továbbjutáshoz is csak kevés hiányzott. Remek csapatok ellen játszhattam és ez az élmény a későbbiekben is sokat jelentett. Azt bizonyítottuk akkor, hogy egy elszánt klubvezetéssel, keményen dolgozó játékosokkal és a végsőkig kitartó szurkolókkal minden sikerülhet. 

A 2015-’16-os szezont a 2016-os nyár koronázta meg, ha nem tévedek. 

Nyilván az Európa-bajnokságra gondolsz és igazad van. A válogatott karrierem csúcsa volt a franciaországi Eb, ahol teljesen esélytelenként megnyertük a csoportunkat és nyolcaddöntőt játszhattunk. De a lendület még a kontinensviadal után is kitartott, a Legiaval ugyanis 23 év után bejutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, amivel egy újabb álmom teljesült. A selejtezők alatt hat gólt szereztem és a csoportkörben is betaláltam. A legjobb együttesek ellen focizhattam, remek közösség volt az öltön belül és kívül is Varsóban és a szurkolók is imádták a csapatot. 

Másfél év után mégis váltottál és az Egyesült Államokba igazoltál. Mesélnél erről egy kicsit bővebben?

Egyszerűen fogalmazva, amiért Varsóba mentem, azt elértem abban a másfél évben. Úgy éreztem, eljött az idő a váltásra, ráadásul a klub rendkívül korrektül állt a helyzethez, sikerült olyan megoldást találnunk, ami mindenkinek jó volt, így elengedtek. Ezzel a gesztussal értékelték a Legiáért tett erőfeszítéseimet és ezért hálás vagyok nekik utólag is. Az amerikai lehetőségre pedig úgy gondoltam, hogy kihagyhatatlan kaland, meg kell próbálnom. 

Aki ismer, az tudja, hogy a család az első az életedben, mit szóltak ehhez a döntéshez ők? 

Természetesen a döntést megelőzte a családommal való egyeztetés és az utolsó szót együtt mondtuk ki. Máshogy nem is lehetett volna. A kislányom akkor kezdte az iskolát, ebből a szempontból a lehető legjobbkor jött az ajánlat, úgyhogy elindultunk. Három év Chicago után úgy gondolom, a legjobb döntést hoztuk. A gyerekek megtanulták a nyelvet, új barátokat szereztek, ahogy mi is, a pályán pedig hoztam azt a teljesítményt, amit elvártak tőlem. Nagyon fontos, hogy a futball elsősorban játék, persze nekünk futballistáknak ez a munkánk is, amiért fizetést kapunk, de mégis egy játékról van szó. A legeslegfontosabb dolog az ember életében a családja, a felesége, a gyerekei. És a mi harmadik gyermekünk, Nia ott született. Így róla mindig eszembe fog jutni Chicago, neki pedig mindig kicsit az otthona marad. 

Azt mondtad, hoztad azt a teljesítményt, amit elvártak tőled. Visszafogott értékelés a klub első gólkirályától, aki 96 meccsen 51 találatig jutott. 

Örülök, ha az emberek értékelik a munkámat, minden csapatomnál arra törekedtem, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. És a chicagói időszak valóban fantasztikusan indult. 29 évesen, négy gólkirályi címmel, magyar és lengyel bajnokként érkeztem egy olyan tradicionális klubhoz, amelyik az egyik legsikeresebb volt korábban az MLS-ben, de abban az időben nem élte éppen a fénykorát. De az első szezonomban harmadikak lettünk, bejutottunk a rájátszásba, én pedig Amerikában is gólkirály lettem. Ráadásul ahogy mondtad - a klubtörténelem első gólkirálya. A szezon végén bekerültem az all-star csapatba, játszhattam a Real Madrid ellen, ami szintén egy felejthetetlen élmény. A következő két szezonban is voltak nagy meccseink, a gólok is jöttek, de az első év sikereit nem tudtuk újra elérni.

2019 őszén ért véget az amerikai korszak, ahhoz képest februárban igazoltál a Vidihez. Mi történt az elmúlt hónapokban? 

Amikor biztossá vált, hogy a lejáró szerződésemet nem hosszabbítom meg és a szezon végén elhagyom a Chicago Fire-t, szóltam a menedzseremnek, hogy vegye fel a kapcsolatot a Vidivel. Többször elmondtam, Magyarországon csak a Vidiben szeretnék játszani, így először ezzel a klubbal akartam tárgyalni. Összességében lehet, hogy egy kicsit sokat vártunk a szerződéssel, lehet, hogy előbb is megegyezhettünk volna, de a lényeg most már az, hogy itt vagyok és alig várom, hogy újra piros-kékben léphessek pályára. Hozzátartozik a történethez, hogy kértem egy találkozót Garancsi István tulajdonostól is, fontos volt, hogy tudjam, számít rám, szeretne a csapatában látni. Boldog vagyok, hogy egyetértettünk abban, a mi jövőnk közös. 

32 éves voltál decemberben, rengeteg sikerben volt részed pályafutásod alatt, mi motivál most, amikor elkezded a második vidis korszakodat? 

Szerencsére motivációs problémáim soha nem voltak (nevet). Mondhatom, hogy ugyanolyan motivált vagyok mint az a 22 éves srác, aki először lépett be a Vidi öltözőjébe szinte napra pontosan 10 évvel ezelőtt. Óriási bizonyítási vágy dolgozik bennem, újabb trófeákat akarok nyerni a Vidivel. 30 fölött az ember elkezdi jobban értékelni a dolgokat és én azt érzem, a pályafutásom még tartogat nagy sikereket! Szeretném a lehető legszebben befejezni azt a munkát, amit öt és fél évvel ezelőtt félbehagytam. 

A klub legendája, Szabó József 111 bajnoki góllal vezeti a legeredményesebb Vidi-játékosok listáját, a második helyen te állsz 87-tel. Készülsz a rekorddöntésre? 

Ahogy mondani szokták, a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket, úgyhogy a válaszom igen. Azt hiszem, Szabó József sem lenne szomorú, ha egy olyan ember venné át az első helyet tőle, aki hozzá hasonlóan már sokszor bizonyította - és ezután is bizonyítani fogja -, hogy mennyire fontos neki ez a klub, ez a mez, ez a város. Mindent bele fogok adni, hogy utolérjem, aztán megelőzzem. 

Óriási a népszerűséged a Vidi-szurkolók körében, így volt ez régebben is és ahogy az elmúlt napokban újra tapasztalhattad, most is így van. A Te szemszögedből milyen ez a kapcsolat? 

A szurkolókkal mindenhol szoros volt a kapcsolatom. Talán azt értékelték leginkább, hogy kitettem a szívemet a pályára a csapataimért. A Vidi-szurkolókkal azonban egészen speciális a viszonyom. Amikor egy játékos folyamatosan szerzi a gólokat és nyeri a meccseket, könnyű szeretni és rajongani érte, de velem Fehérváron pont fordítva történtek a dolgok. Rögtön az első félévben gólkirály lettem, a másodikban viszont a kispadon találtam magam és nem sokat játszottam. Ennek ellenére a szurkolók folyamatosan biztattak, nem hagytak cserben, mellettem álltak és ez rengeteg erőt adott. Sőt amikor 2015 nyarán elmentem, utána sem felejtettek el, mindig éreztették velem, hogy ez az otthonom. Ez egy őszínte szerelem, ami soha nem fog elmúlni a részemről, remélem, a részükről sem! 

A "legendás" 17-es mez 2015 nyara óta Pátkai Mátéé a Vidiben, Te a 71-esben fogsz játszani. Mi ennek a választásnak a története?

A válasszal kicsit vissza kell ugranom az időben, egészen 2010-ig. Amikor először igazoltam a Vidibe, a 17-es számot nem én választottam, egyszerűen azt kaptam. De aztán valahogy hozzám nőtt és megszerettem, olyannyira, hogy a Legiában nem is akartam azt a számot viselni, akkor a 17-es már a Vidit jelentette. Így ott a 11-est választottam, majd Chicagóba a 11-est nem akartam továbbvinni a Legia miatt, így lettem 23-as. Most a 17-es már foglalt, ahogy a 22-es és a 27-es is, amiket még választottam volna, úgyhogy gondoltam, fordítsuk meg a 17-est, így lett végül 71. De nyáron visszaveszem Mátétól a 17-est (nevet)!

November óta újra Joan Carrillo a vezetőedző, ráadásul jó pár játékos itt van a 2015-ös csapatból, akik azóta is húzóemberei a Vidinek. Mit vársz a közös munkától? 

Olyan érzésem van, mintha el se mentem volna. Örülök, hogy Joannal együtt dolgozhatok, rengeteget segített nekem annak idején, főleg mentálisan kaptam sokat tőle. Soha nem engedte hogy elkényelmesedjek, mindig kereste, hogy miben lehetek még jobb. A maximumot akarta kihozni belőlem, biztos vagyok benne, hogy a mentalitása azóta sem változott. És sok az ismerős az öltözőben, tényleg alig várom, hogy együtt játszhassunk. Ami pedig a fiatalabbakat illeti, nagyon fontos, hogy mindenki elhiggye, mi vagyunk a legjobbak. Munka, fegyelem és hit - ezek kellenek a sikerhez, nekem elhihetik. 

A csapat a második helyen áll, hat pontos hátránnyal az FTC mögött. Most már mint újra a Vidi játékosa, milyen tavaszra számítasz? 

Nem a mi kezünkben van a sorsunk, de csak az a cél lebeghet a szemünk előtt, hogy minden előttünk álló meccset megnyerjünk. Ha úgy fejezzük be a szezont, hogy mindent megtettünk és mégsem sikerült, akkor gratulálnunk kell az első helyezettnek, de erre gondolni sem akarok. Bajnoki címet és kupát akarok nyerni a Vidivel, utána pedig a Bajnokok Ligájában akarok szerepelni, ezért fogok dolgozni minden nap. Csodálatos stadionunk, biztos hátterünk és remek szurkolótáborunk van, minden adott a jó szerepléshez, bele kell tennünk a munkát, csak rajtunk múlik, hogy megvalósítjuk-e az álmainkat. Akinek ugyanis nincsenek álmai, annak igazán céljai sincsenek. Nekem viszont mindkettő van és mindkettőt el is akarom érni.

Nézd meg Nikó visszatérésének első pillanatait!