Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Küzdelmes mérkőzésen egy hajrában szerzett találattal győztünk a lila-fehérek otthonában.
(0-0)MOL Fehérvár FC
Újpest FC:
Banai -- Litauszki, Nwobodo, Simon (Perosevic 77), Zsótér, Calcan (Bjarnason 57), Heris, Onovo (Koszta 89), Pauljevic, Burekovic, NovothnyPetrjak 84
MOL Fehérvár FC:
Kovácsik -- Stopira, Musliu, Juhász, Fiola -- Elek (Funsho 84), Pátkai -- Milanov (Petrjak 61), Kovács, Houri -- Futács (Hodzic 72)
Az OTP Bank Liga NB I. 18. fordulójában a Szusza Ferenc Stadionba látogattunk. Az Újpest 4-0-ás debreceni vereséggel kezdte a 2020-as évet, mi pedig a Bp. Honvéd ellen játszottunk 0-0-s döntetlent a MOL Aréna Sóstóban január utolsó szombatján.
Jól kezdtük a meccset, a 4. percben Elek emelt Stopira elé, aki az alapvonal elől fejelte vissza a labdát az érkező Futács elé, ő pedig 6 méterről, ballal kapu fölé lőtt. Ezt követően kicsit átvette az irányítást a hazai csapat, azonban igazán nagy gólhelyzetet nem tudtak kialakítani a kapunk előtt, többnyire beadásokkal próbálkoztak. Kovácsik kapuját először a 38. percben találták el a lila-fehérek, ekkor Houri egykori román csapattársa, Calcan lőtt 18 méterről kapura, Kovácsik magabiztosan védett. A játékrész utolsó momentumaként Milanov sarokrúgása után Banai bravúrral ütötte el a labdát a berobbanó Juhász Roland elől.
A második félidő első tíz perce eseménytelenül telt el, az 56. percben azonban Houri villant meg: 20 méterről tekert kapura egy szabadrúgást, a labda a jobb felsőben kötött volna ki, de Banai óriási bravúrral a felső lécre tornázta a játékszert, a kipattanót Stopira 6 méterről ismét a felső lécre fejelte, onnan kapu fölé pattant. A 70. percben Pauljevic távoli bombája alig kerüte el a kapunkat, majd négy perccel később Stopira fejelt kapu mellé egy szöglet után.
Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Zsótér 19 méterről lőtt kapura egy szabadrúgást, Kovácsik a léc alól tenyerelte kapu fölé a labdát. A 85. percben két cserejátékosunk főszereplésével megszereztük a vezetést! Hodzic egy csel után szépen tálalt a bal szélen üresen érkező Petrjak elé, aki egyből kilőtte a hosszú sarkot (0-1)!
Az utolsó percekben már nem változott az eredmény, csapatunk egy küzdelmes mérkőzésen szerezte meg mindhárom bajnoki pontot az Újpest otthonában.
Jobbhátvédünk először szerepel az összeállításban idén.
Győztes gólt szerző támadónk szerint hatalmas küzdelem jellemezte a meccset.
A két vezetőedző értékelte az Újpest FC - MOL Fehérvár FC bajnokit.
Szervezett és intelligens játék szükséges a sikerhez a Szusza Ferenc Stadionban.
Védőnktől szerint könnyen előfordulhat, hogy mindössze egy gól dönt majd a 3 pont sorsáról.
A 42 esztendős sporttárs dirigált az őszi Vidi - Újpest mérkőzésen is.