Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Fiatal támadónk az Év Gólja-díj megnyerése után nyilatkozott.

Ahogy azt a molfehervarfc.hu-n korábban megírtuk, fiatal támadónk, Zsóri Dániel újabb rangos elismeréssel gazdagodott: az MLSZ szakmai bizottságának döntése alapján ő szerezte az Év Gólját. Az Év Sportolója Gála hivatalos részének befejezése után csatárunk honlapunknak nyilatkozott.
"Nagyon örülök, hogy megnyertem ezt a díjat is, ez plusz motivációt ad a későbbiekre nézve. Ezzel a gálával lezártam a 2019-es évet. Nem tudtam előre, hogy én fogok győzni, a szervezők mindössze annyit mondtak, hogy örülnének, ha itt lennék. Most, ha visszamegyek a csapathoz, azon leszek, hogy a közelgő tavaszi idényben csúnya vagy szép gólokkal, teljesen mindegy, de segítsem a Vidit abban, hogy megnyerjük a bajnokságot és a Magyar Kupát. Tavaly a Debrecennel nem voltam edzőtáborban, így ez felnőtt pályafutásam első ilyen időszaka. Nagyon tetszik, poziítv minden, jól haladunk a felkészüléssel, biztos vagyok benne, hogy készen fogunk állni a Honvéd elleni mérkőzésre." - zárta szavait Zsóri Dániel.
Bolla Bendegúz, Zeke Márió és Zsóri Dániel is meghívót kapott az U21-es válogatottba
2020. November 04.
Gera Zoltán csapata november 13-án, pénteken este a MOL Aréna Sóstóban lép pályára az orosz U21-es válogatott ellen.
Kölcsönben Budafokon játszik a következő szezonban Zsóri Dániel
2020. Július 01.
A fiatal támadó már elkezdte az edzéseket az újoncnál.
Kölcsön-figyelő - OTP Bank Liga 18. forduló, Merkantil Bank Liga 22. forduló
KÖLCSÖN-FIGYELŐ @ 2020. Február 10.
Így szerepeltek a Vidi kölcsönjátékosai.
Kölcsön-figyelő - OTP Bank Liga 18. forduló, Merkantil Bank Liga 22. forduló
2020. Február 03.
Zsóri Dániel góllal mutatkozott be Budaörsön tétmeccsen!
Zsóri Dánielé az Év Gólja!
ÉV SPORTOLÓJA GÁLA @ 2020. Január 16.
Fiatal támadónk a Puskás-díj után az M4 Sport-Év Sportolója Gálán is rangos elismerést vehetett át.
Támogassa voksával Zsóri Dánielt az Év Gólja-szavazáson!
ÉV GÓLJA @ 2019. December 28.
A végső győztest az M4 Sport-Év Sportolója Gálán hirdetik ki.



















