Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Fiatal középhátvédünk nyilatkozott az első idei edzőmérkőzést követően.

A naptári év első mérkőzését az FC Winterthur ellen vívta a MOL Fehérvár FC. Az 1-0-s vereséget követően a második félidőt végigjátszó Tamás Olivér nyilatkozott a molfehervarfc.hu-nak.
"Tanulságos találkozó volt ez a számunkra, a felkészülést a vereség ellenére is jól segítette, hiszen megkaptuk a szükséges meccsterhelést. A játékunk még hagy kívánnivalót maga után, de úgy érzem, napról napra egyre jobb formában vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy a bajnokságra készen fogunk állni. A Winterthurban egyébként játékos, technikás csapatot ismerhettünk meg, akik fizikálisan is rendben vannak, még a felkészülés ezen szakaszában is. Mozgékony, gyors labdarúgók alkotják keretüket, nem a fizikalitásra építenek. Jól bántak a labdával, számos szép kényszerítőt, pengés megoldást láthattunk tőlük. A legközelebbi összecsapáson, a Sion ellen reményeink szerint az eredmény is kedvezőbb lesz!" - fogalmazott Tamás Olivér.
Tamás Olivér: "Igyekeztem mindent beleadni"
2020. Június 20.
Fiatal játékosunk a Mezőkövesd ellen debütált az élvonalban.
Másfélmillió forint gyűlt össze a MOL Fehérvár eFoci Gálán!
JÓTÉKONYSÁG @ 2020. Május 15.
Igazi gólesőt hozott a FIFA 20 gála, az adományt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részére ajánljuk fel.
Vinícius Paulo: "Boldog vagyok, hogy a csapat rendelkezésére állhattam"
INTERJÚ @ 2020. Január 11.
Csapatkapitány-helyettesünk az év az első meccsén tért vissza a pályára.
Joan Carrillo: „A játékosok jó munkát végeznek az edzőtáborban”
2020. Január 10.
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC-Winterthur felkészülési mérkőzést.
Vereség a Winterthur ellen
TUDÓSÍTÁS @ 2020. Január 10.
Az utolsó percben kapott góllal maradtunk alul.
A svájci másodosztály 6. helyén álló Winterthur az első ellenfelünk 2020-ban
ELLENFÉL-LES @ 2020. Január 10.
A háromszoros bajnok klub keretének összértékét mintegy 7,5 millió euróra becsülik.



















