Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. 2019 novemberében Elek Ákos lejátszotta 100. vidis bajnokiját.

November hónap utolsó napján középpályásunk, Elek Ákos - aki az év elején tért vissza újra a Vidihez - a 76. percben Anel Hadzic-ot váltotta a Diósgyőri VTK ellen 3-1-re megnyert bajnokin.
A 31 esztendős játékosnak éppen ez, a korábbi csapata elleni szereplése volt a 100. bajnoki mérkőzése a MOL Fehérvár FC színeiben. Elek 2011-ig 79 NB I-es szerepléssel bírt klubunknál - ez alatt bajnoki címet is ünnepelhetett -, majd 2019 tavaszán és őszén ezt újabb 21-gyel toldotta meg, 11 gól fűződik a nevéhez.
November 2-án Kovácsik Ádám a 150. vidis tétmeccsét a ZTE ellen játszotta, ugyanekkor Hangya Szilveszter 100. NB I-es bajnokiját tudta le. November 10-én UEFA Kupa-csapatunk alappillére, Vadász Imre 60. születésnapját ünnepelte.
Boban Nikolov és Kovács István bekerültek a 14. forduló válogatottjába
STATISZTIKA @ 2019. December 02.
Észak-macedón középpályásunk a 10. különböző Vidi-játékos, aki szerepel az összeállításban.
Stopira: "Megdolgoztunk a három pontért"
2019. November 30.
Gólszerző védőnk a lefújás után értékelte a DVTK elleni győztes bajnokinkat.
Joan Carrillo: „Szeretnénk jobban játszani, de a győzelem volt a legfontosabb”
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2019. November 30.
Vezetőedzőnk és Pacsi Bálint értékelte a MOL Fehérvár FC-DVTK bajnokit.
Győzelemmel tért vissza Joan Carrillo a Vidi kispadjára
2019. November 30.
Fontos három pontot szereztünk a DVTK otthonában!
Pátkai Máté: "Csak a három pont megszerzésével lehetünk elégedettek"
2019. November 30.
Válogatott középpályásunk szerint az új vezetőedző új impulzusokat hozott.
Feczkó Tamás: "A Vidi minden posztra két, azonos képességű játékossal rendelkezik"
ELLEN-ÉRV @ 2019. November 30.
Az edzőváltásunk miatt korábbi, matektanár énjét hívta segítségül a DVTK mestere.



















