Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Legutóbb két hete, Diósgyőrben találkoztunk a 35 éves sporival.
A szombati Kisvárda - Vidi bajnokit Berke Balázs dirigálja majd. A két asszisztens Vígh-Tarsonyi Gergő és Szalai Balázs lesz, Németh Ádám és Ducsai József az alapvonalak mögül segítik Berke munkáját, míg a tartalék játékvezetői teendőket ezúttal Szalai Dániel látja el. Érdekesség, hogy az augusztusi Vidi - Kisvárda összecsapáson is Berke Balázs fújta a sípot.
Berke Balázs 1984. február 20-án született Nagykanizsán, de ma már Budapesten él, civil foglakozása szerint köztisztviselőként dolgozik egy önkormányzatnál. A 35 éves játékvezető a 2011-2012-es szezonban lett tagja az NB I-es bírói csapatnak.
Ebben a szonban a Kisvárda elleni 3-0-ás győzelem, az FTC elleni 2-1-es vereség és a DVTK elleni 3-1-es győzelem alkalmával találkoztunk már vele.
Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. 2019 decemberében öt meccsből negyedszer is legyőztük a Kisvárdát.
Így szerepeltek a Vidi kölcsönjátékosai.
Balhátvédünk lett a forduló játékosa és övé az eddigi legmagasabb pontszám is a posztján.
A két vezetőedző értékelte a Kisvárda Master Good - MOL Fehérvár FC bajnokit.
2-0-ra nyertünk a Kisvárda otthonában, Rubus öngólt vétett, Pátkai fejjel volt eredményes.
Megnehezítené a Vidi dolgát a Kisvárda vezetőedzője.