Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a Szeged-Csanád Grosics Akadémia - MOL Fehérvár FC kupameccset.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/25901_qEyReLacIS.jpg)
Joan Carrillo:
„Nehéz mérkőzésre számítottunk, az is lett belőle. Nagyon jól dolgozik a szegedi stáb, jól megszervezték a csapatjátékukat. Kontrollálni szerettük volna a találkozót, harcoltunk is, de nem jött az első gól, nem sikerült jól az első játékrész. A szünet után a hazaiak továbbra is szervezetten játszottak, nekünk ugyan voltak nagy helyzeteink, ám ezek kimaradtak. De a hibák is a futball részei, ma este ráadásul a büntető is kimaradt. A játékosok azonban így is rengeteg munkát fektettek a mérkőzésbe, a hosszabbításban pedig belőttük a győztes gólt, ezzel kiharcoltuk célunkat, a továbbjutást."
Joao Janeiro:
„Először is szeretnék gratulálni a Vidinek a továbbjutáshoz, valamint kollégámnak Joan Carrillónak, aki két győzelemmel kezdett a kispadon. Nekünk ez volt kilenc nap alatt az ötödik meccsünk, különböző okok miatt a keret nagyjából ötven százaléka nem állt rendelkezésre, elég megterhelő időszak ez számunkra. Akik ma pályára léptek, azokra rendkívül büszke vagyok. Azt el kell mondanom, hogy nem ez az alapcsapata a játékunknak, de a Vidi játékát elemezve ma emellett döntöttünk, hiszen meg kellett állítanunk a támadásaikat és a betöréseiket. A rendelkezésre álló kerettel ma nekünk ezt kellett játszanunk. Persze voltak támadásaink is akkor, amikor az ellenfelünk már kockáztatott és gólratörőbben játszott. A bekapott gólnál pedig csak nyolcan voltunk a pályán, mert az egyik középhátvédünk hiába jelzett már fél perce az oldalvonal mellett, hogy vége az ápolásnak, a játékvezetők nem engedték vissza a gyepre. Talán emiatt is vétettünk középen kommunikációs hibát.”
![](_files/news/small/25902_YNEIy7UnWJ.jpg)
Középpályásunk már a Paks elleni bajnokiról is beszélt.
![](_files/news/small/25900_8rvyNgEhqZ.jpg)
Csapatkapitányunk szerint sokat kell még dolgozni, hogy a csapat megfelelő formába lendüljön.
![](_files/news/small/25898_XbphFHwWU7.jpg)
A hazai csapat Kárász révén öngólt vétett a 103. percben. A rendes játékidő vége előtt Futács büntetőjét megfogta a hazai kapus.
![](_files/news/small/25893_j6bTQ3qsgm.jpg)
Már Fejér megyében is megfordult az idei Magyar Kupa-kiírás során keddi ellenfelünk.
![](_files/news/small/25895_MErnjNs439.jpg)
Tapasztalt, szervezett együttes vár ránk vezetőedzőnk szerint Szegeden.
![](_files/news/small/25894_XBFke1fKMm.jpg)
Remek hangulatú mérkőzésre számít a hazaiak portugál mestere.