Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A sok sérült ellenére bízik a sikerben a Puskás Akadémia FC mestere.
"Tisztában vagyunk ellenfelünk erejével, a Fehérvár nagyszerű csapat, minőségi játékosokkal – az egyik legjobb Magyarországon. Két sikertelen hazai mérkőzés után nekünk kifejezetten jól jött a szünet, hogy rendezni tudjuk a sorokat. Szeretnénk visszatérni a szezon elején mutatott formánkhoz, bízom benne, hogy ez sikerül is. A fehérváriakkal a második fordulóban találkoztunk, akkor saját hibáink miatt veszítettünk, hiszen rengeteg gólhelyzetet hagytunk ki. Most is hasonlóan jól kell játszanunk, de ezúttal értékesítenünk kell a lehetőségeinket. Biztos vagyok benne, hogy taktikailag mindkét csapat felkészülten várja a mérkőzést, a mi dolgunkat nehezítheti, hogy sok a sérültünk. Ennek ellenére bízom a sikerben, s remélem, a közönség élvezetes mérkőzést lát majd" - nyilatkozta ellenfelünk honlapján a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Hornyák Zsolt.
Csapatkapitányunk a 9. különböző Vidi-játékos a legjobbak között 2019-20-ban.
Csapatkapitányunk a lefújás után értékelte a PAFC elleni bajnokit.
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC bajnokit.
Gyurcsó két találatára és Vanecek góljára csak Juhász Roland tudott válaszolni.
Vezetőedzőnk várakozásai a szombati bajnoki előtt.
Utoljára februárban találkoztunk a 36 éves sporival.