hu en
2019. November 19. 23:21  -  Guber Péter   -   Fotó: mlsz.hu
VÁLOGATOTT
A Nemzetek Ligája rájátszásán keresztül vezethet az útja az Eb-re a magyar válogatottnak

Hét különböző potenciális ellenfele van a mieinknek márciusra. Sorsolás pénteken.

 

Az Európa-bajnoki selejtezők utolsó mérkőzésén, Walesben, kedden este 2-0-s vereséget szenvedett a magyar válogatott, de az E-csoportban elért negyedik hellyel még nem zárult be végleg az Eb kapuja a mieink előtt. Marco Rossi csapata ugyanis a Nemzetek Ligája-helyezésének köszönhetően a márciusi találkozókon még kvalifikálhat a 2020-as Európa-bajnokságra.

Kialakítás

Magyarország a 2018. őszi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken Görögország és Észtország előtt, de Finnország mögött a második helyet érte el csoportjában a C-divízióban. Minden Nemzetek Ligája-divízió egy együttest delegál majd a 2020-as Eb-re, mégpedig az alapján, hogy a divíziónként négy-négy csoport győztesei mérkőznek egymással előbb egy elődöntőben, majd egy döntőben.

Igen ám, de ebben a rájátszásban az Eb-re automatikusan, egyenes ágon kvalifikált válogatottaknak természetesen nem kell "újraselejtezniük", azza a helyeket olyan csapatokkal töltik fel, amelyek eleddig egyenes ágon nem jutottak ki a viadalra. Az A-ligában mindössze egy ilyen csapat van - Izland -, így ott három pozíció is "gazdára vár", a B-divízióban viszont éppen négy együttes akad, amely az elmúlt mérkőzéseken nem tudta kvalifikálni magát (Bosznia és Hercegovina, Észak-Írország, Szlovákia, Írország), így ők egymással játsszák majd le a kijutás kérdését, feltöltésre nincs szükség.

A C-ligában valamelyest más a helyzet, ugyanis ebből a ligából pótolják majd az A-divíziós helyeket, egészen pontosan a legjobb négy csapat közül három olyat sorsolnak, amely akár az első osztályú Izlanddal is összefuthat a Nemzetek Ligája döntőin, míg a negyedik marad a saját "polcán". Ebbe a négybe tartozik Magyarország is, vagyis számunkra most az a tét, hogy az első osztály rájátszásában szereplünk majd márciusban, avagy maradhatunk a harmadik vonalban.

Ez utóbbiban az NL végeredménye alapján megállapított sorrendet (ebben Magyarország a 31.) alapul véve már kialakult az elődöntő párosítása: Norvégia Szerbiával mérkőzik, míg Skócia az A-ligába nem felkerülő együttest várja.

Ellenfelek

A fentebb leírtak azt jelentik, hogy Magyarország két úton "haladhat" tovább: vagy az A-liga rájátszásában, vagy a C-divízióéban. Előbbiben az elődöntők során Izland várja ellenfelét, a másik ágon pedig két "harmadosztályú" válogatott csap össze; míg ha utóbbiba kerülünk, Skócia várhat a mieinkre, mielőtt a norvég-szerb párosítás nyertesével kell meccselniük.

Az A-ligába kerülésre esélyes - azaz potenciális ellenfél - válogatottak névsora az alábbi: Magyarország, Bulgária, Izrael, Románia.

Az, hogy végül melyik válogatottak szerepelnek majd az A-liga rájátszásában és melyik maradhat a C-ben, az UEFA november 22-i, pénteki sorsolásán dől el, ekkor kialakul a pályaválasztó személye is. A találkozók márciusban kerülnek lejátszásra.

Lehetséges ellenfelek listája a Nemzetek Ligája rájátszásában
Válogatott Találkozás lehetséges szakasza
Izland A-divízió elődöntő vagy döntő
Bulgária A-divízió elődöntő vagy döntő, C-divízió elődöntő vagy döntő
Izrael A-divízió elődöntő vagy döntő, C-divízió elődöntő vagy döntő
Románia A-divízió elődöntő vagy döntő, C-divízió elődöntő vagy döntő
Skócia C-divízió elődöntő
Szerbia C-divízió döntő
Norvégia C-divízió döntő

 
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek