Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A hazaiak mestere szerint a Vidi és a Ferencváros kiemelkedik a hazai mezőnyből.

"A tabellát pontazonossággal vezető MOL Fehérvár FC nagyon jól kezdte a bajnokságot, az első hat meccsüket megnyerték, idegenbeli mérlegük pedig főleg kiemelkedő, 3 győzelem és 1 döntetlen, ráadásul az idegenben rúgott öt gól mellett egyet sem kaptak, a másik oldalt nézve viszont a legutolsó négy meccsükön csak egyszer sikerült nyerniük. Az elmúlt évek alapján a Fehérvár és a Ferencváros egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből, az anyagi lehetőségeik teljesen mások, így bárki, aki pontot vagy pontokat szerez ellenük, az bravúrnak mondható. Meglepetést szeretnénk okozni, pontot vagy pontokat akarunk szerezni a Fehérvár ellen, de ehhez minden csapatrészben tökéletes teljesítményre lesz szükségünk. A céljaink eléréséhez szükségünk van bravúrokra, bízom benne, hogy ezúttal is nagy számban látogatnak ki szurkolóink, és az ő buzdításuknak is köszönhetően szombaton sikerül bravúrt elérnünk" - nyilatkozta a mérkőzés előtt a ZTE vezetőedzője, dr. Dobos Barna.
Ivan Petrjak lett a 11. forduló játékosa
STATISZTIKA @ 2019. November 04.
10 lezárt fordulóból ötödik alkalommal lett a kör legjobbja Vidi-labdarúgó.
Hangya Szilveszter: "Elkerülhető gólokat kaptunk"
INTERJÚ @ 2019. November 03.
Balhátvédünk szerint már az első félidőben is voltak helyzeteink, a második játékrészben pedig domináltunk.
Kovács István: "Csalódottak vagyunk"
INTERJÚ @ 2019. November 02.
Középpályásunk értékelte a zalaegerszegi bajnokit.
Rus Adrián a csapatbusszal távozott Zalaegerszegről
2019. November 02.
Hátvédünket sérülés miatt Elek Ákos váltotta a mérkőzés hajrájában.
Marko Nikolics: "Csalódott vagyok az utolsó percben kapott gól miatt"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2019. November 02.
A két vezetőedző értékelte a ZTE-MOL Fehérvár FC találkozót.
Fordulatos mérkőzésen 3-3-as döntetlen Zalaegerszegen
TUDÓSÍTÁS @ 2019. November 02.
2-0-ról fordítottunk, de a hosszabbításban egyenlíteni tudott a ZTE és otthon tartott egy pontot.



















