hu en
2019. Október 30. 14:55  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
TUDÓSÍTÁS
Magyar Kupa: 3-0-ás győzelem Tiszaújvárosban

Hodzic szerzett vezetést az első félidőben, Futács duplázott a másodikban. Milanov két gólpasszt adott.

A Magyar Kupa 7. fordulójában az NB III Keleti csoportjában szereplő Tiszaújváros vendége volt csapatunk. A szerdán 12:30 órakor kezdődő találkozón a szakmai stáb a Kovács Dániel – Nego, Rus, Musliu, Stopira – Pátkai, Elek, Milanov – Funsho, Futács, Hodzic csapatnak szavazott bizalmat, a kapitányi karszalagot ezúttal Stopira viselte.

Az ötödik percben Burics 25 méteres szabadrúgását óriási bravúrral tolta ki a bal felső sarokból Kovács. A szögletet követően Pap került helyzetbe de lövése elkerülte a kaput. Az első félórában, ahogyan az várható volt, mi irányítottuk a játékot, azonban Herceg Péternek, a hazaiak kapusának nem volt nagyobb dolga. A 36. percben azonban már a tiszaújvárosi hálóőr is munkában volt – Milanov szabadrúgása után Rus fejesét ütötte ki oldalra. Két perccel később Nego jobb oldali beadáást fejelte kapu fölé Elek Ákos. A 39. percben megszereztük a vezetést: Milanov passzolt Hodzichoz, támadónk pedig jobb belsővel mintegy 20 méterről a bal alsóba tekerte a labdát (0-1).

Két perccel később, a sérülése után visszatérő Pátkai próbálkozott 18 méterről, de kapu mellé ment a labda. A 42. percben egy szép hazai támadás végén Bene került nagy helyzetbe, tíz méterről azonban nem talált kaput. A félidő vége előtt még Nego vállalkozott lövésre éles szögből a tizenhatos széléről, de a labda elszállt a hosszú sarok mellett, így egygólos vezetéssel vonultunk be az öltözőbe.

A szünetben a házigazdák 11-es rugó versennyel és tombolával szórakoztatták a közönséget – a vendégszektorban nagyjából ötven Vidi-szurkoló foglalt helyet.

A második félidő csere nélkül kezdődött. Tíz perce zajlott a játékrész, amikor egy bal oldali ellentámadás végén Hussein Shadi vállalkozott lövésre, nem is tűnt rossznak a kísérlet, de a labdát az egyébként lesen álló Csicsek Levente blokkolta. A 63. percben ismét Burics mutatta meg remek rúgótechnikáját, 30 méterről jobbal a jobb felső kapufát súrolta a lövése. Egy perccel később a másik oldalon Stopira lőtt kiszorított helyzetből kapu mellé. A 75. percben megdupláztuk előnyünket: Milanov szerzett erőszakosan labdát az alapvonalnál, majd a középen érkező Futácshoz centerezett, aki közelről a hálóba passzolt (0-2).

A 80. percben Pantics szabadrúgását Nikolov csúsztatta kapura, a labda a felső lécről Musliuhoz pattant, aki közelről a kapu fölé bólintott. A vége előtt Zsórit rántották le a tizenhatoson belül, a büntetőt Futács váltotta gólra (0-3).

Magabiztosan győztünk Tiszaújvárosban és továbbjutottunk a következő körbe.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek